2015.05. 29.

Tippcsokor

Tippcsokor

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja. Ezúttal bátorkodom  Németországból, Olaszországból, illetve az Svájc-ből  is tippeket szállítani, amiket mind-mind megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán! használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit. 

Luzern-Sion.  -Mindkét csapat szerez gólt-  *1,60*
A biztos középmezőnyben végzett mindkét alakulat, a Sion ráadásul a hajrában erős mérleggel rukkolt elő, az utolsó 5 meccséből négyet megnyert egy döntetlen mellet. A szezonban eddig háromszor futottak össze, s hiánytalanul megvolt a gólváltás, amire most tét-nélkül is nagy esélyt látok.
 
Pescara-Vicenza.  -Mindkét csapat szerez gólt-  *1,90*
A delfinek az esélyesebbnek vélt Perugia kiütése után véleményem szerint az odavágón hazai környezetben esélyesebb a Vicenzanal is, bár pár nappal a továbbjutás után lesz fáradtság a lábakban. A hazaiaknál az együtt 20 gólt termelő csatárkettős Pasquato-Melchiorri duó a kezdőben kap helyet, viszont Oddo dolgát erősen nehezíti a lengyel Salamon sérülése /csak egy órával a meccs kezdése előtt tudjuk meg, hogy vállalja e a játékot/. A Vicenza szezonja már nyerőnek mondható, miután csak beugróként kaptak lehetőséget nyáron a harmadosztályból. Tippünk tekintetében problémás tényező a 19 gólos Cocco eltiltása, azonban a Pescara volt annyira gólerős hátul is, hogy mindkét háló megrezegjen legalább egyszer.
 
Avellino-Bologna.  -X2-  *1,35*
Nagyot harcoltak a zöld-farkasok három napja, azonban mára a jobb erőkből álló Bologna ellen elfogynak. Bár két meccs a rendelkezésükre áll, Matuzalemék véleményem szerint a mai napon nyomatékosítják, hogy kinek is kell tovább menni. Szoros meccs lesz, ahol Diego Lopez piros kék alakulata, amely a szezon második legjobb mérlegét hozta idegenben nem szenved vereséget. 
 
Kiel-1860 München.  -1,5 gól fölött-  *1,35*
A kis München az utolsó fordulóban nem tudott pontot szerezni, így osztályozóra kényszerült, s bizony csak penge élen folyó tánc ez a páros csata a sikerre éhes Kiel ellen. A hazaiak a bajnokság utolsó két fordulójában elszenvedett vereségük ellenére beértek a pótvizsgára, pedig az a hat pont  a csont nélküli feljutást jelentette volna. Bár a végkimenetelt szinte lehetetlen megjósolni, a két gólra simán lehet fogadni.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A hazaiak 14 ponttal a kilencedik helyen állnak, és hét pontra vannak a harmadik helyezett GAIS-tól, akik a divízió utolsó Európa-konferencia-liga selejtezőhelyét foglalják el, míg a vendégek 11 ponttal a 12. helyen állnak.

Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!

Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb OVER/UNDER!