A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /ezúttal a gyér kínálat miatt csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja. Ezúttal bátorkodom Spanyolországból, Svédországból, illetve Finnországból is tippeket szállítani, amiket mind-mind megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán! Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit.
Zaragoza-Las Palmas. -2,5 gól alatt- *1,50*
A hazaiak legutóbb szinte menthetetlen állapotból jutottak túl,vagyis kerültek ide a döntőbe, a feljutás kapujának első küszöbére. Azt gondolom ez mentálisan olyan lökést adhat Pintér Ádám egykori munkaadójának, ami esélyessé tette őket az első meccsen. Viszont az odavágón egy erős óvatoskodásra számítok, ami az egységek számát 2,5 alá szorítja.
Östersund-Mjallby. -2,5 gól fölött- *1,55*
A svéd bajnokság második vonalában a két második csap össze egymással, csak míg a hazaiak előröl, addig a vendégek hátulról helyezkednek ezen poszton. A Mjallby a tavalyi első osztályú kiesésük után úgy néz ki, hogy a "B" ligában sem tud gyökeret verni, s a májusi edzőváltás sem hozott nagy változást a csapat életében, azóta 5 meccs alatt 1 győzelem, 4 vereség jött össze. Az Östersund ezzel szemben parádésan menetel, hazai pályán még veretlen, s ezeken a mérkőzéseken /6/ 15 gólt szereztek.
HJK-Seinajoen. -H- *1,65*
A finn bajnokság listavezetője fogadja a dobogó 3. fokán álló együttest, tavaly az SJK. a második helyen végzett, igaz utcahosszal lemaradva a HJK. mögött. Akkor abban a szezonban mindig a pályaválasztó nyert, most a Helsinki vendégként is tudott diadalmaskodni a májusi összecsapásukon. A címvédő hazai pályán mindössze csak két pontot veszített, s bár most egy komolyabb erőpróba előtt állnak, otthon fogják tartani a rendkívül értékes pontokat.
A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!

A Tippmixes javaslatokat folytatjuk, minimum duplázó szelvényekben gondolkodunk. Az események számát illetően 2-3 meccsnél több nem várható. A sportág főleg labdarúgás, de esetenként kézilabda, kosárlabda, tenisz is bekerülhet majd a válogatásba. Sok sikert mindenkinek!

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!