2016.04. 28.

Tippcsokor (fókuszban az EL)

Tippcsokor (fókuszban az EL)

 A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Ezúttal bátorkodok a EL-ből is tippet szállítani, amiket mind-mind, megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

Villarreal - Liverpool. Több, mint 1,5 (Gólszám 1,5)
Odds: 1,35
. Az angolok biztosan megülik a Dortmund ellen generált hullámot, s ezen a hullámon szépen belovagolnának a döntőbe. Bár azután a huszáros hajrá után azt gondolnánk, hogy a Pool egyértelmű esélyese a párharcnak, ezen a szinten már ezt nem jelenthetjük ki egyértelműen. Az odavágó kimenetele eléggé képlékeny, ezért egy bőven számítható gólmennyiséget jelölök. 

Sahtar Doneck - Sevilla. Sahtar Doneck vagy Döntetlen (Kétesély)
Odds: 1,44
A címvédő idén is az első számú esélyese a kiírásnak, azt gondolom hogy annál a klubnál mely egymás után kétszer megnyerte az EL.-t itt a négy között ez egyáltalán nem durva kijelentés. A sevillai városi derby megnyerése után egy taktikus játékra lehet számítani az odavágón a spanyol csapattól, aminek elsődleges célja szerintem az lesz hogy ne kapjanak gólt, vagy legalábbis minimális hátránnyal forduljanak. A Schalke-Anderlecht-Braga hármason való viszonylag sima átlépéssel jelezték az ukránok  a mezőnynek, hogy számolni kell velük. Azt gondolom a hazaiak otthon tanúsíthatnak olyan játékerőt, ami elegendő lehet számukra arra, hogy legalább vereséggel ne indítsanak. 

Helsingborg - AIK Stockholm. Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
Odds: 1,50.
 Kettőt nyertek a hazaiak az elmúlt két fordulóban, míg a vendégek csak egyet buktak eddig az öt bajnokijukból. Mindenképpen egy látványos, és nyílt összecsapásra van kilátás, mint ahogyan azt már korábban is megszokhattuk tőlük, az utolsó 7 egymás elleni csatájukból egyaránt megvolt a gólváltás, illetve az idei bajnokságban a Helsinborgnál ötből öt, míg az AIK-nál 5/4, ugyanez a mutató. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
agcsaja 2016-04-28 12:21:19
Üdv.

07319 1 Elfsborg - Djurgarden H 2.00
25950 1 Villarreal - Liverpool Gólszám - 2-3 1.90
Gólszám - 2-3

Eredő odds: 3.8

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A Glasgow Rangers csütörtök este, 20.30-kor az Ibrox Stadionban fogadja a Jagiellonia Bialystok csapatát az Európa-liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján. A hazaiaknak az első mérkőzésen elszenvedett 2-1-es vereség után mindenképpen le kell dolgozniuk az egygólos hátrányukat, ha életben akarják tartani reményeiket. A jelenlegi formaállapotok azonban nem mellettük szólnak a skót és a lengyel bronzérmes párharcában.

A továbbjutás már eldőlt, csak a gólarány kérdéses.
A továbbjutás már eldőlt, csak a gólarány kérdéses.