2016.04. 01.

Tippcsokor (kezdődik a hétvégi bajnoki dömping!)

Tippcsokor (kezdődik a hétvégi bajnoki dömping!)

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Ezúttal bátorkodok Németországból is tippet szállítani, amiket mind-mind, megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

Leverkusen - Wolfsburg. Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
Odds: 1,65. Az EL.-be kerülésért folyik a harc a két alakulat között, mindössze csak 4 pont választja el őket a gyógyszergyáriak javára. A hazaiaknál a Chicharito-Kiesling duó, a másik oldalon a Schürrle egyszemélyes támadósor áll a szakvezetés rendelkezésére, ráadásul mindkét brigádra jellemző a támadó taktika, így mindenképpen számíthatunk gólokra, mint ahogyan az történt az utolsó 10 egymás elleni találkozójukon is, ahol hiánytalanul megtörtént a gólváltás. 
Eredmény: 3-0
 
Dundalk - Derry City. Dundalk/Dundalk (Félidő/Végeredmény)
Odds: 1,70. Super-rangadó az ír bajnokságban, a két listavezető feszül egymásnak, egyaránt 12 egységet gyűjtöttek 5 játéknap után. A bajnoki címvédő Dundalk elbukta az utolsó hazai bajnokiját, ami után mindenképpen javítanának, s az ellen a Derry ellen mely 3 éve tudta legyőzni utoljára a Lilywhites-ot meg is van minden esélyük. A tavaly csak a 7. helyen végzett vendégcsapat idénykezdete a meglepetés kategóriába tartozik, ám azt gondolom hogy ez a mai nagy falat lesz a számukra. 
Eredmény: 1-1 (1-0)
 
Venlo - Den Bosch. Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5)
Odds: 1,55. A második helyét őrizné a Venlo a legutóbbi veresége után, s ha az utóbbi hetekben nyújtott formájukat nézzük, akkor elég szeszélyesnek nevezhetőek, ám a mai napon egyértelműen ők az esélyesek. 3,5 a meccsenkénti gólátlaguk, egyetlen egyszer játszottak gólnélküli döntetlent, s náluk szerepel a góllövőlista-vezető Ralf Seutjens is. A Den Bosch helyzetét nem javítja továbbá a csapat egyik húzóemberének Arda Havarnak az eltiltása. A fő tippem az over, de a sima hazai is rakható érzésem szerint.
Eredmény: 2-1

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A Glasgow Rangers csütörtök este, 20.30-kor az Ibrox Stadionban fogadja a Jagiellonia Bialystok csapatát az Európa-liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján. A hazaiaknak az első mérkőzésen elszenvedett 2-1-es vereség után mindenképpen le kell dolgozniuk az egygólos hátrányukat, ha életben akarják tartani reményeiket. A jelenlegi formaállapotok azonban nem mellettük szólnak a skót és a lengyel bronzérmes párharcában.

A továbbjutás már eldőlt, csak a gólarány kérdéses.
A továbbjutás már eldőlt, csak a gólarány kérdéses.