2016.09. 19.

Tippcsokor (labdarúgó-mérkőzések esélylatolgatása)

Tippcsokor (labdarúgó-mérkőzések esélylatolgatása)

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Ezúttal bátorkodok Olaszországból is tippet szállítani, amiket mind-mind, megtalálhattok a  Tippmixpro oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

Zenit Szentpétervár - Rubin Kazany. Zenit Szentpétervár (1X2)
Odds: 1,45
. A dobogó harmadik fokára léphet fel a Zenit egy esetleges győzelem után, s a kieső zónától  csak hajszálra álló Rubin ellen bőven esélyesek hazai pályán. Persze azt is mondhatjuk, hogy csütörtöki izraeli kirándulás miatt fáradtabbak, ám én most arra a lélektani löketre alapozok, amit ott szereztek, hisz a 70. percben még háromgólos hátrányba voltak, mégis nyerni tudtak. 

Cesena - Salernitana. 2-3 (Gólszám)
Odds: 1,90.
 Két döntetlen után, két vereséggel folytatta a Salernitana a szereplését az olasz kettőben, de a bőven jobb erőkből álló Cesena sem büszkélkedhet a rajtjára, ami egészen felemásra sikeredett. Ahogy már említettem jobb erőkből áll a csikóhalak kerete, szinte minden poszton találunk olyan kulcsfontosságú alakot, aki az első osztályban is megállná a helyét. Ennek ellenére a két klub hektikus teljesítménye miatt a góloknál maradok...

Alavés - Deportivo. Több, mint 1,5 (Gólszám 1,5)
Odds: 1,40.
 A középmezőnyben tanyázó két csapat hétfő esti randevújának győztese egészen a dobogó szoros közelségébe kúszhat föl. Ebből kiindulva némi kockázatot egészen biztos hogy fognak vállalni a felek, már csak azért is mert a vendégek egy hozható meccset látnak, míg az Alaves olyan vérszemet kapott a Barca legyőzésével, hogy a két együttes simán eltudja magáról hinni, hogy behúzhatja a három pontot. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A két újonc találkozik idén először az NB1-ben, ahol az eddig mutatott játék alapján a Vasas jobbnak tűnik valamivel, de a hazai pálya előnye kiegyensúlyozza ezt. Szoros, harcos mérkőzés várható, az NB2-ben a Honvéd örülhetett, lesz-e revans ma?

Megkezdődik a foci a Ködös Albionban végre! A 2026–27-es Championship-idény nyitómérkőzésén a Wolverhampton Wanderers hazai pályán fogadja a Blackburn Rovers együttesét. Mindkét csapat EFL-kupa-győzelemmel a háta mögött érkezik, így motiváltan vetik bele magukat a találkozó forgatagába.

A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!