2016.08. 13.

Tippcsokor (labdarúgó-mérkőzések esélylatolgatása)

Tippcsokor (labdarúgó-mérkőzések esélylatolgatása)
A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Ezúttal bátorkodok a Ausztriából is tippet szállítani, amiket mind-mind, megtalálhattok a  TIPPMIXPRO oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!
 
Everton - Tottenham. Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
Odds: 1,75. Az elmúlt szezonban szinte az utolsó pillanatig a bajnoki címért versenyben lévő Spurs jelenleg még szinte teljesen együtt maradt. Kane, és a többiek nem hinném, hogy kevésbé éhesen várják az új szezont, s ha nem is mint bajnokesélyesként emlegetik őket, de a liga egyik meghatározó társaságaként biztosan. A liverpooliaknál többen is sérüléssel bajlódnak, ám a hazai pályával a hátuk mögött beköszönhetnek Lloris kapujába. 
 
Hull City - Leicester. Több, mint 0,5 (Hazai csapat - Gólszám 0,5)
Odds: 1,55. Kora délután ezzel a találkozóval startolt az új szezon a Premier ligában, s akár egy gyors visszajelző választ is kaphatunk, hogy a rókáknak a tavaly felállított léc mennyire is magas. Kanté távozása érzékenyen érintheti őket, érzésem szerint a legkomolyabb veszteség a bajnokcsapatnál, ráadásul a nyitómeccsen Huth is hiányozni fog a védelemből. Ez a szezon már nem gondolom, hogy sok babért tartogat Ranieri csapatának, s lehet ennek már az első találkozón is láthatunk jeleit. 
 
Mattersburg - Wolfsberg. Mattersburg vagy Döntetlen (Kétesély)
Odds: 1,45. Háromból három vesztes meccsel indítottak a hazaiak, s ami a legrémisztőbb számukra, hogy csak egyetlen gólt szerzetek 270 perc alatt. Ma viszont megtörhet a jég érzésem szerint, s egy verhető ellenféllel szemben összejöhet Vastic alakulatának a pontszerzés. A farkasok a védelem számára leigazolták a Sturmtól Klemt, noha az elmúlt szezonban egyébként sem volt gond a védelmükkel, inkább a támadóvonal gyengélkedett, a liga legkevesebb lőtt góljával "büszkélkedhettek". Egy nagyon iksz szagú meccs ez, viszont a hazai pálya előnyét kihasználva a Mattersburg felé billen a mérleg nyelve nálam. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A két újonc találkozik idén először az NB1-ben, ahol az eddig mutatott játék alapján a Vasas jobbnak tűnik valamivel, de a hazai pálya előnye kiegyensúlyozza ezt. Szoros, harcos mérkőzés várható, az NB2-ben a Honvéd örülhetett, lesz-e revans ma?

Megkezdődik a foci a Ködös Albionban végre! A 2026–27-es Championship-idény nyitómérkőzésén a Wolverhampton Wanderers hazai pályán fogadja a Blackburn Rovers együttesét. Mindkét csapat EFL-kupa-győzelemmel a háta mögött érkezik, így motiváltan vetik bele magukat a találkozó forgatagába.

A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!