2016.04. 06.

Tippcsokor (NB1 és BL)

Tippcsokor (NB1 és BL)

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Ezúttal bátorkodok az NB1-ből is tippet szállítani, amiket mind-mind, megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

MTK - Békéscsaba. Több, mint 0,5 (1. félidő - Gólszám 0,5)
Odds: 1,40. A fővárosi kék-fehérek elsődleges célja mindenképpen a második pozíció megtartása, e ehhez egyértelműen kellene a mai három pont, ami nevezhető kötelezőnek is. Az biztos hogy ennek érdekében nagyon komoly hangsúlyt fektetnek a támadásokra, azonban ha elrohanják magukat könnyen beleszaladhatnak egy pontvesztésbe. Mindenesetre már az első játékrészben lehet számítani helyzetekre, illetve gólra.

Újpest - Honvéd. Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
Odds: 1,75. Három pont van csak az együttesek között, köszönhetően az Újpest Vasas, illetve Csaba elleni vereségeinek, illetve  a kispestiek három-meccses győzelmi szériájának. A lélektan előny így a vendégeknél van, akik egy esetleges győzelemmel a dobogótól is csak két egységnyire kerülnének. Azt gondolom nagy küzdelemre, és hajtós meccsre van kilátás, az egy pont egyik félnek sem megfelelő... 

Paris SG - Manchester City. Paris SG (1X2)
Odds: 1,65. Klasszis játékosok sorakoznak mindkét oldalon, akik bármikor képesek lehetnek egy szempillantás alatt eldönteni nemcsak egy meccs, hanem egy egész párharc sorsát. A franciák évről-évre lettek egyre tapasztaltabbak a legrangosabb kupakiírásban, s egyre stabilabbak hátul, persze ha valóban nem tudja vállalni a játékot Verratti a középpályán az igen nagy érvágás. A Citynek ha van gyenge pontja, akkor az a hátsó alakzatnál kell keresgélni, Kompany kidőlésével mintha vezérét vesztette volna a defenzív vonal, s a sokszínű támadójátékra is képes PSG. ezt kihasználhatja. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Gavosda 2016-04-06 19:57:44
Szia!

Az elemzésedet is figyelembe véve én a PSG-M. City meccsnél a mindkét csapat szerez gólt opciót választottam 1,75-ért.

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A Glasgow Rangers csütörtök este, 20.30-kor az Ibrox Stadionban fogadja a Jagiellonia Bialystok csapatát az Európa-liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján. A hazaiaknak az első mérkőzésen elszenvedett 2-1-es vereség után mindenképpen le kell dolgozniuk az egygólos hátrányukat, ha életben akarják tartani reményeiket. A jelenlegi formaállapotok azonban nem mellettük szólnak a skót és a lengyel bronzérmes párharcában.

A továbbjutás már eldőlt, csak a gólarány kérdéses.
A továbbjutás már eldőlt, csak a gólarány kérdéses.