2016.05. 02.

Tippcsokor (véghajrában az európai pontvadászatok)

Tippcsokor (véghajrában az európai pontvadászatok)

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Ezúttal bátorkodok Németországból is tippet szállítani, amiket mind-mind, megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

Cesena - Vercelli. Cesena (1X2)
Odds: 1,65
. A csikóhalak jelenleg kívül a playoff zónából, ám egy mai győzelemmel visszakerülhetnek oda. Bár a formájuk erősen visszaesett, hazai pályán azért még mindig félelmetesek, mindösszesen csak három hazai vereséggel bírnak. A vendégek egészen elképesztő teljesítményt nyújtottak az utolsó 5 bajnokin, ami mind ikszre végződött, s jelenleg három pontra vannak a kieső zónától, és egy pontra az osztályozótól. Drago csapata hazai pályán van idén annyira erős, hogy a végső céljuk érdekében mindhárom pontot otthon tudja tartani. 

Malaga - Levante. Döntetlen vagy Levante (Kétesély)
Odds: 1,63
. A valenciai klub utolsó esélye a mai a versenyben-maradáshoz...  Egy mai vendéggyőzelem az utolsó két fordulóra három egységre szűkítené a különbséget, ráadásul az utolsó fordulóban a Rayo lesz az ellenfelük. A hazaiaknál már ma a kilenc is páros, így a bukikkal ellentétben szerintem Rossiéknak áll ma a zászló. 

Bremen - VfB Stuttgart. Több, mint 1,5 (2. félidő - Gólszám 1,5)
Odds: 1,55
. Két rendkívül motivált csapat néz ma egymással farkasszemet, egy hazai győzelemmel a zöld-mezesek beelőznék a sváb klubot. Hazai pályán nem teljesít rosszul a Bremen, látszik, hogy a 2016-os évben megemberelték magukat, csak egyetlen vereséget szenvedtek a Weser partján. Pizarro a kezdőben kap helyet, s ugyancsak kezdeni fog Didavi is, aki a Stuttgart házi-gólkirálya. Az oddsmesterek nagyon sok gólt várnak, amiből érzésem szerint juthat bőven a második 45 percre. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A Glasgow Rangers csütörtök este, 20.30-kor az Ibrox Stadionban fogadja a Jagiellonia Bialystok csapatát az Európa-liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján. A hazaiaknak az első mérkőzésen elszenvedett 2-1-es vereség után mindenképpen le kell dolgozniuk az egygólos hátrányukat, ha életben akarják tartani reményeiket. A jelenlegi formaállapotok azonban nem mellettük szólnak a skót és a lengyel bronzérmes párharcában.

A továbbjutás már eldőlt, csak a gólarány kérdéses.
A továbbjutás már eldőlt, csak a gólarány kérdéses.