A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Ezúttal bátorkodok Olaszországból is tippet szállítani, amiket mind-mind, megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!
- Odds: 1,70. Két nem túl acélos játékerőt képviselő nemzeti csapat feszül ma egymásnak, ahol természetesen a verhető ellenfelet látják a másikban. A vendégek alapjában abszolute favoritok, ha lehet így fogalmazni, ám mivel felkészülési meccsről van szó, nem gondolnám, hogy a védekezés áll majd a középpontban. A hazaiak szeptember 7.-én lőttek utoljára gólt, akkor lengyel csapat volt a "szenvedő" fél, míg a vendégek júniusban zörgették utoljára az aktuális ellenfelük hálóját. Épp itt az ideje a sikerélménynek...
- Odds: 1,60. A női BL. negyeddöntőjében spanyol, illetve a francia pontvadászat jelenlegi második helyezettje csörtézik, s a párharc esélyese papíron a tavalyi döntős párizsi csapat. Ennek ellenére a Twentén kettős győzelemmel átlépő Barcat nem lehet leírni, főleg ezen a szinten már, s mivel a hazai meccsen próbálnak majd némi offenzívát tanúsítani, egy nyílt sisakos meccs kerekedhet ki, amiben eshetnek le gólok.
- Odds: 1,45. A feljutásra is esélyes kelet olaszországi csapat stabilizálná a helyét a playoff zónában, s a gyengécske toszkán alakulat ellen erre komoly esélyük van. A 2009-ben újraalapított fehér-piros alakulat az 1940-41-es szezonban járt utoljára a másodosztályban, ám akkor az csak egy éves mandátum volt. Jelenleg a hazai pályán még veretlen társulat motivációja tehát az egeket verdesi, vélhetően tovább masíroznak előre.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Nagy csodálója vagyok a munkásságodnak! (nem mondtam újat és csak gratulálni tudok!!! )
Románia - Litvánia
Nem (Mindkét csapat szerez gólt)
Odds: 1,40
Kiel - Szeged
Kevesebb, mint 60,5 (Gólszám 60,5)
Odds: 1,35
Minden jót kívánok neked liguriano!