2015.07. 30.

A Tipplap szelvénye

Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi meg is triplázhatjuk az alapegységünket! Ezúttal egy szóló tippel triplázhatunk...

049 D 3,60  (0-1) Sampdoria - Vojvodina. 
 
Edzőváltás után a Samp., az a csapat mely, a városi rivális licenc problémája miatt kerülhetett ebbe a sorozatba. Többen is elhagyták Zenga csapatát, Okaka Belgiumba, Obiang, és Romero Angliába, míg Duncan osztályon belül a Sassuolo csapatához igazolt. Legnagyobb fogásuk eddig a Shakhtar középpályása Fernando, illetve Muriel játékjogának megszerzése, aki már tavasszal is a keret tagja volt. Bár első ránézésre tűnhet merész, illetve vad tippnek, mindenesetre a felkészülésből érkező Doria, a meccsben lévő, és egyre nagyobb önbizalomra szert tevő szerbek ellen még ha papíron jóval esélyesebb is, nagyon megfog szenvedni. Érzésem szerint a még egy kissé tompa olasz csapat nem tud nagy előnyt szerezni, fogalmazzunk inkább úgy hogy egy óvatos meccsre számítok, ahol nem hinném, hogy komolyabb "mészárlásra" kerülne sor. Nagyobb hiányzóról eddig csak a válogatott védő Lorenzo De Silvestri felől tudunk hazai oldalról... 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A dán alakulat eddig nem szerepel jól a KL-ben, nem úgy a bajnokságban. Az Ajax két meccsen eddig három pontot szerzett. Izgalmas csörtét várunk.
A dán alakulat eddig nem szerepel jól a KL-ben, nem úgy a bajnokságban. Az Ajax két meccsen eddig három pontot szerzett. Izgalmas csörtét várunk.
A török együttes eddig mindkét mérkőzését megnyerte a KL-ben, a németek egy győzelem után kikaptak Monacóban. Ma egymással randevúznak a felek.
A török együttes eddig mindkét mérkőzését megnyerte a KL-ben, a németek egy győzelem után kikaptak Monacóban. Ma egymással randevúznak a felek.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Real Sociedad és a Lyon összecsapásán két támadásban veszélyes, de az utóbbi időszakban védekezési problémákat is mutató csapat találkozik. A baszkok hazai pályán szeretnének javítani a városi rivális Athletic Bilbao elleni vereség után, míg a Lyon az Angers legyőzésével érkezik, de az európai porondon egyelőre hullámzó teljesítményt nyújt.