2015.09. 09.

A Tipplap szelvénye

A Tipplap szelvénye

Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi meg is triplázhatjuk az alapegységünket! Ezúttal egy szóló hozhatja a duplát!

14502. Almería - Elche. TIPP: Almería (1X2) 2,05.

-A spanyol másodosztályban hasonlóan kezdte mindkét fél a szezont, a hazaiak 6, míg a vendégek 4 egységgel állnak a tabellán 3 játéknap után. Ezúttal a kupában feszülnek egymásnak az elmúlt szezonban még első osztályú alakulatok, aminek talán persze nem tudatosan, de augusztusban volt egy felhozó kis főpróbája a felkészülés során, amit az Almeira nyert meg. Persze butaság lenne ebből kiindulni, de mindenképpen jelzésértékű. A hazaiakra jellemző, hogy sokgólos meccsekkel indította a szezont, ami jellemzi egy picit Sergi Barjuan elképzelését a futballról, ami némi ellentmondást is tartalmaz a labdarúgó pályafutásával, viszont emlékszem védőként a baloldalon rengeteg támadásban részt vett a Barcelonában, és a spanyol vágatottban. Hazai pályán eddig mindkét meccsét hozta az Almeira, legutóbb pl. a jó erőkből álló Osasunat verték hátrányból, s véleményem szerint a mai napon is nekik áll a zászló egy kőkemény ütközeten. 

Odds összesen:2,05

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A dán alakulat eddig nem szerepel jól a KL-ben, nem úgy a bajnokságban. Az Ajax két meccsen eddig három pontot szerzett. Izgalmas csörtét várunk.
A dán alakulat eddig nem szerepel jól a KL-ben, nem úgy a bajnokságban. Az Ajax két meccsen eddig három pontot szerzett. Izgalmas csörtét várunk.
A török együttes eddig mindkét mérkőzését megnyerte a KL-ben, a németek egy győzelem után kikaptak Monacóban. Ma egymással randevúznak a felek.
A török együttes eddig mindkét mérkőzését megnyerte a KL-ben, a németek egy győzelem után kikaptak Monacóban. Ma egymással randevúznak a felek.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Real Sociedad és a Lyon összecsapásán két támadásban veszélyes, de az utóbbi időszakban védekezési problémákat is mutató csapat találkozik. A baszkok hazai pályán szeretnének javítani a városi rivális Athletic Bilbao elleni vereség után, míg a Lyon az Angers legyőzésével érkezik, de az európai porondon egyelőre hullámzó teljesítményt nyújt.