2013.11. 24.

A Tipplap szelvénye, 2013-11-24

A Tipplap szelvénye, 2013-11-24

A Tipplap állandó rovata, melyben két  aktuális sportesemény alapos elemzése olvasható, majd a végén egy vagy akár több tippet is ajánlunk. A mérkőzések megjátszhatóak akár külön-külön, akár szelvényen kötésben is, erről a sportfogadó dönt szimpátiájának és pénztárcájának figyelembevételével. Fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy a bundalehetőséget eleve kizárom, amikor sorba veszem a lehetőségeket. Válogatunk a Tippmix papíros és internetes ajánlataiból is. Sok sikert kívánunk minden kedves olvasónknak!

 

Tippmixen: 235.
Lille Ligue 1. Toulouse

A Lille fantasztikusan szerepel a francia elsőosztályban. A szezon előtt m indenki arról beszélt, hogy a két milliárdos csapat (PSG, Monaco) mögött ki lehet a harmadik a táblázaton. Erre 13 forduló után a „kis” Lille 27 ponttal már a második a PSG mögött! Ráadásul valami betonvédelemmel rendelkeznek, mert a 13 meccs alatt mindössze négy gólt kaptak! Ez azt jelenti, hogy 292 percenként rezdül meg a hálójuk! Igaz a lőtt gólok esetén (15) elmaradnak a tabella ezen részén szereplő csapatoktól, de ettől eltekintve már most elmondhatjuk, hogy ha így folytatják simán BL-induló helyezésre lehetnek esélyesek, de a nemzetközi kupa szinte biztos. Persze még nagyon sok  víz fog lefolyni a de La Deule Csatornán, történhet bármi. A pillanatnyi formát tekintve kiváló eredményeket tud felmutatni a hazai csapat. Legutóbb döccent egyet a gépezet, a Guingamp otthonában csupán egy döntetlenre futotta, der azelőtt sorozatban négy alkalommal is győztesen hagyták el a páyát. Ryan Mendes és Marvin Martin sérült, Nolan Roux-t felfüggesztették. Így a Lille kerete a mai meccsre (érdemes böngészni a neveket):
Kapusok: Vincent Enyeama, Steeve Elana
Védők: Djibril Sidibé, David Rozehnal, Pape Souaré, Franck Beria, Simon Kjaer, Marko Basa
Középpályások: Idrissa Gueye, Jonathan Delaplace, Soualiho Meite, Rio Mavuba, Florent Balmont
Csatárok: Salomon Kalou, Tulio De Melo, Ronny Rodelin, John Ruiz, Divock Original

A Toulouse a középmezőny alsóbb régióiban található, jelenleg a 15. helyen tanyáznak -4-es góalránnyal. Teljesítményük, csak úgy, mint a LOSC-nak kiegyensúlyozott. Hazai pályán 14-ek, vendégként 12-ek. Amit fontos kiemelni, hogy ennek ellenére időnként képesek kiugró teljesítményre. Még a szezon elején idegenben egy döntetlent értek el a Monaco ellen, ami azért nagy fegyvertény, hisz a nagyhercegségbeliek a tabella harmadikhelyén állnak és kőkemény eurómilliós erősítést abszolváltak az év elején. Illetve 2013-09-20-án a St. Etiennet tréfálták meg 2-1-re nyertek a zöldek otthonában.  Az előjelek most sem annyira kedvezőek a vendégek számára, hiszen öt forduló alatt 2GY – 1D – 2V a mérleg, a lilák legutóbb 1-1-es döntetlent játszottak otthon az Ajaccio ellen.
A keret:
Kapusok: Ali Ahamada, Olivier Blondel
Védők: JD Akpa, Issiaga Sylla, Aymen Abdennour, Jonathan Zebina, Pavle Ninkov, Steeve Yago és Serge Aurier
Középpályások: Abel Aguilar, Pantxi Sirieix, Adrien Regattin Étienne Didot, Clement Chantôme és Oscar Trejo
Csatárok: Wissam Ben Yedder, Eden Ben Basat és Martin Braithwaite

A csapatok erőkülönbsége, a hazai pálya előnyén és a pillanatnyi formán túl, a hazaiak győzelmi kényszere az, ami még a hazai kimenetelt erősíti. A motiváció nagy, hiszen ha az Oroszlánokat üldöző Monaco nyerni tud Nantes-ben (fognak!) és a Lille nem szerzi meg mindhárom pontot, akkor a Monaco előz a tabellán. Márpedig ezt nagyon nem szeretné senki a határmenti ksivárosban.

Tipp: 235. Lille – Toulouse: HAZAI – 1,59
 

A szelvényemen a másik meccs a Manchester United vendégsikere a Cardiff otthonában. Az ok egyértelmű: A csapatok között hatalmas különbség van, a MU felfelé ívelő formát mutat, különösen a mutatott játékban látható mindez. David Moyes csapata kezd összeérni. Még akkor is, ha BL lesz a héten mindenképpen győzelmet várok, hiszen a vörösöknek zárkózniuk kell!
241. Cardiff - Manchester Utd.: VENDÉG – 1,55

Eredő: 2,46
 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
TV-néző 2013-11-24 12:07:46
Üdv. :)

Nekem a MU idegenbeli meccse kicsit fázós.
BL-re mennek Leverkusenbe, hajlamosak egy döntetlenre .
A Cardiffnak meg minden ajándék pont mentőöv lehet a megkapaszkodásra.
A kis csapatok kiszámítják, h a hasonló kis csapatok közül kitől mennyi pontot kell elvenni, h bent maradhassanak és az ezen felül jövő pontok, mint egy nemzetközi kupameccsre készülő és csere embereket játszató, avagy nem teljes erőbedobással játszó MU esetében, ez egy rendkívüli ajándék! Nagyon fognak küzdeni érte!!!

Nekem Cardiff-MU Döntetlen! - amellett, h a Mu ha odakoncentrál akár gázolhat is.
Barnamedve 2013-11-24 11:35:39
Jósom

Nincs kedved visszatérni hozzánk?
Egy nap egy meccselemzés. Mint ez itt?
Nos?
Kedvelem a meglátásaidat és az alaposságod!
Jósolok 2013-11-24 10:46:41
Figyuzz Mackó..!
Toulouse a francia utánpótlás nevelés fellegvára...ezt tudjuk..
a fiatalok rutintalanok..ám ezt ellensúlyozza hogy éhesek a sikerre..
a nagy csapatok ellen felszívhatják magukat ..lásd. Reims..pl.
megszorongatta a nagyokat monaco,márszej,lyon,..most ugyan cumi volt otthon a PSg-től..,
de ott is sikerre éhesek a játékosok..-ez elég motiváció..
a Toulouse 14.helyen van...ez gáz... itt kell a pont..!
megkezdik a felzárkózást...1 ponttal ..
- tegnap este tettem a Lyont a hulladék Valenciennes ellen,..mi történt..?..buktam
most HX-re játszom.... kétesélybe , ezzel már nem szállhatok el mint a sóhaj
teljesülhet számomra egy újabb óhaj :)..!!!
Spajic eltiltott, Abdennour kétes, Roman nem meghatározó sérült
Akpa-Akpro az igen..de ugye pótolható....
elismerem egyéni képességekben a Lille nagyon jó..-csapatban is az eredmények tekintetében..!..- de miért ne ma legyen banánhéj..? :)
Jósolok 2013-11-24 09:40:17
Barnamackó sok sikert kivánok..!
valamiért azért én tolok egy X-et is a Toulouse...meglephet, biztosabb a 2 esély nekem
arra a mérkőzésre..

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Lille ma a Lyont fogadja a Stade Pierre-Mauroy-ban, úgy, hogy egyetlen pont is elég lenne ahhoz, hogy legalább az Európa Ligában szerepeljenek a következő szezonban. Az előző találkozón a Lille egy gólos hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a Metzet, ezzel feljött a negyedik helyre a Ligue 1-ben, míg a Lyon egy oda-visszavágós párharcban 3-2-re nyert a Monaco ellen.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Lille ma a Lyont fogadja a Stade Pierre-Mauroy-ban, úgy, hogy egyetlen pont is elég lenne ahhoz, hogy legalább az Európa Ligában szerepeljenek a következő szezonban. Az előző találkozón a Lille egy gólos hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a Metzet, ezzel feljött a negyedik helyre a Ligue 1-ben, míg a Lyon egy oda-visszavágós párharcban 3-2-re nyert a Monaco ellen.
Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A Manchester United a Premier League hatodik helyére szeretne felkerülni, a Crystal Palace ellen idegenben. A Vörös Ördögök jelenleg hetedikek a bajnokságban, két ponttal lemaradva a hatodik Newcastle Unitedtől, míg a Palace a 14., négy ponttal lemaradva a 13. Brighton & Hove Albiontól.
Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A Manchester United a Premier League hatodik helyére szeretne felkerülni, a Crystal Palace ellen idegenben. A Vörös Ördögök jelenleg hetedikek a bajnokságban, két ponttal lemaradva a hatodik Newcastle Unitedtől, míg a Palace a 14., négy ponttal lemaradva a 13. Brighton & Hove Albiontól.
Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!
FociAngolLiga 2
Tipp
Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!