2012.10. 12.

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2012-10-12

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2012-10-12

Ebben az esélylatolgatásban egy-, esetenként több olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden mérkőzését részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is.

 Tegnap részben azért, mert az internet szolgáltató tartós hibája miatt nem volt elérhető az oldal, részben meg a szegényes kínálat miatt nem jelent meg Tipplap szelvény. Ma viszont remélem újult erővel fogok válogatni a világbajnoki selejtező-mérkőzések közül, egy vaskos meglepetéssel. Lássuk:

 

  • Finnország legutóbbi meccsén, Csehország ellen idegenben tudott nyerni, ez 7-szeres szorzót jelentett a szerencsés fogadóknak. Igaz, az egy barátságos mérkőzés volt, de megmutatta, hogy nem szabad lebecsülni a finn válogatottat. A grúzok idegenben nagyon gyengék az utóbbi mérkőzéseket vizsgálva láthatjuk, hogy csak a kazahokat és Feröer szigeteket tudta legyőzni. Az északiak sikerét várom.
  • Az Albánia – Izland összecsapáson a játékstílusban látom a különbséget. Míg Izland a kemény északi stílus képviselője, addig Albánia az erőszakos, gyors passzokra épülő játékos foci híve, csakúgy, mint a balkáni válogatottak zöme. Ez a tény és a hazai pálya előnye nálam albán sikerrel párosul.
  • Szlovákia 3-ik 4 ponttal, míg Lettország utolsó 0 ponttal. Az erőviszonyok egyértelműek, amit még a hazai pálya előny is támogat. Szlovákiának nagyon kell a három pont, amit a meg is szerez.
  • A következő tippemmel biztosan megbotránkoztatok néhány szurkolót, de megpróbálom megindokolni. Amit Egervári Sándor a Hollandia elleni meccsen művelt a válogatottal az módfelett érdekes. Először is játssza a sértődöttet és nem hívja meg a két legjobb formában lévő játékost, Husztit, aki szárnyal a Bundesligában és Tőzsért, aki az olasz első osztályú Genoa motorja. A nemzeti csapat egyik gyenge pontja a balhátvéd pozíciója, ahol legutóbb sem sikerült megtalálni a legjobb megoldást, pedig kézenfekvő volt, Halmosi ott ült a padon. Most a Haladás kiválósága sérült, de ott van Leandro, aki kiválóan teljesít ciprusi élcsapatában. Őt mintha elfelejtette volna Egervári Kapitány Úr. Erőlteti azt az Eleket és Liptákot, akit Paulo Sousa elzavart a Videotontól, miután átvette a csapatot. Egyik játékos sem igazán találja a helyét azóta, főleg nem a válogatottban. Ezen kívül több játékost nem a valós posztján játszott. A két legjobb formában lévő csatár nem kapott lehetőséget. Sem Nikolics, sem a mainzi Szalai Ádám, aki megtalálta góllövő cipőjét. A kapitány hibát hibára halmozott, nem csoda, hogy a hollandok átrohantak rajtunk és játszi könnyedséggel szerezték meg a három pontot. Ki lehet kapni a narancsmezesektől, de nem így. Egy kicsit ráadásul úgy érzem, lebecsüljük Észtországot. A csapat legutóbbi szereplései azt bizonyítják, hogy nem szabad lekezelni őket. Harcos, kemény focit játszanak, nem ismernek könyörületet. Erejük az összeszokottságban és a rutinjukban rejlik. Egy kiváló összefoglaló írás a balti csapatról ITT. Mindezek után úgy érzem egyáltalán nem vagyunk annyira favoritok, hogy könnyedén vegyük a mérkőzést. Magyarország csapata erősebb, nevesebb játékosokból áll, ez tény. De a csapatjátékban mintha nem kis homokszem került volna a gépezetbe, ráadásul engem aggaszt Egervári legutóbbi meccsen bemutatott dilettantizmusa. A mai tippem meglepetés döntetlen, de őszintén szurkolok, hogy holnap meg kelljen követnem a csapatot és főleg a kapitányt.
Sorszám Mérkőzés Tipp Odds Fogadási
határidő
097 Finnország - Grúzia Finnország 1,83 P 17:15
105 Albánia - Izland Albánia 2,15 P 18:45
115 Szlovákia – Lettország Szlovákia 1,35 P 20:00
117 Észtország - Magyarország döntetlen 3,20 P 20:15
Tét: 500.- Eredő: 16,99

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
mates 2012-10-12 16:09:07
Magyarország sima V lesz
L.László 2012-10-12 14:24:48
A tippjeid jók. megjátszásra javasolt.
Én annyit változtatok rajta, hogy a magyar meccset 2 vagy 3 gólra teszem.
Aztán majd meglátjuk.

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Európa Konferencia Liga negyeddöntőjében az olasz Fiorentina és a cseh Viktoria Plzen csap össze. Az első mérkőzés gólnélküli 0:0-ra végződött.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Európa Konferencia Liga negyeddöntőjében az olasz Fiorentina és a cseh Viktoria Plzen csap össze. Az első mérkőzés gólnélküli 0:0-ra végződött.
Nincs jó passzban a gall együttes, amely ma hátrányból várja a Benfica elleni visszavágót. Fotó: pixabay.com
Nincs jó passzban a gall együttes, amely ma hátrányból várja a Benfica elleni visszavágót. Fotó: pixabay.com