2012.10. 21.

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2012-10-21

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2012-10-21

Ebben az esélylatolgatásban egy-, esetenként több olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden mérkőzését részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is.

A Wolfsburg számomra egy rejtély. Olyan kiváló játékosokkal, mint Naldo, Diego, Olic ilyen kritikán aluli teljesítményt nyújtani, érthetetlen. Tegnap kikaptak hazai pályán a Freiburgtól. Sajnos az én szelvényemnek is betettek. Nézzük a mait.

  • Két női kézilabda, Bajnokok Ligája meccsel nyitnék. A Viborg nagyon erős, hosszú évek óta az európai kupákban pallérozódik. A Buducsnoszt ellen nem lesz könnyű dolga a dán csapatnak, de hazai pályán ezt a meccset mindenképpen hozni kell. Csak úgy, mint a Fradinak a Larvik ellen. A két KEK-siker után a fővárosi zöld-fehérek a BL-ben is kiválóan kezdtek. Idegenben a Volga ellen csodálatos játékkal besöpörték a győzelmet, most hazai pályán a Larvik vár rájuk. Nem féltem Tomoriékat. Összeszokott, erős csaaptot alkotnak, azt gondolom ma is megörvendeztetik szép számú szurkolóikat. Mindkát kézilabda-meccsen hazai sikert várok.
  • Első labdarúgó-mérkőzésnek a Győr - Újpest összecsapást választottam. A Rába-partiak nem véletlenül állnak az első helyen. Nyáron újabb tőkeinvesztálás után magyar szinten kiváló játékosok kerültek a zöldekhez, Pintér Attila edző pedig jó munkát végez. Szigora és teljesítményorientáltsága bevált, a csapat győzelmet győzelemre halmoz és a támadójátékukat sem érheti kritika. A lilák is mintha kezdenének kilábalni a gödörből, bár Jos Daerden mesternek még biztos vannak kritikái a csapattal szemben. Azt gondolom a belga fennhatóság hosszú távon mindenképpen meghozza a gyümölcsét, még pár jó igazolás a téli szünetben és jövőre az UTE is az élboly tagja lehet. De ma még, szerintem, nem fogják a Győrt idegenben megállítani. Hazai győzelmet várok itt is. Mindenképpen olvassátok el Norbi kiváló beharangozóját az NB1 mai meccseiről, így a Győr - Újpest meccsről is. ITT
  • Két utolsó meccsem a Lyon - Brest és az FC Köbenhavn - Bröndby abban hasonlít egymásra,  hogy mindkét összecsapáson az erősebb, pillanatnyi formát tekintve is a jobb csapat fogadja kissé gyengébb ellenfelét hazai pályán. Azt gondolom (ezért választottam ki ezeket ameccseket), hogy mindkét esetben a pályaválasztó fog diadalmaskodni.
Sorszám Mérkőzés Tipp Odds Fogadási
határidő
205 Viborg - Buducnost Viborg 1,55 V 16:45
206 FTC - Larvik FTC 1,74 V 17:45
237 Lyon - Brest Lyon 1,32 V 16:45
247 Győr - Újpest Győr 1,48 V 18:15
251 FC Köbenhavn - Bröndby FCK 1,37 V 18:45
    Eredő: 7,24

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kézilabda világából

Újraélesztettük régi rovatunkat, a "Nagy tétes" sorozatot, ahol a nap legerősebb single tippjével érkezünk. Tartsatok velünk, jöhetnek kommentben olyan önálló ajánlatok, amire érdemes nagy pénzt tenni és önmagában is megéri. foto: pixabay.com

A Bajnokok Ligája play offban az RK Zagreb a Montpellier-t fogadja az Arena Zagrebben. Ez a kétfelvonásos párharc első mérkőzése.
A Bajnokok Ligája play offban az RK Zagreb a Montpellier-t fogadja az Arena Zagrebben. Ez a kétfelvonásos párharc első mérkőzése.