2013.03. 07.

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2013-03-07

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2013-03-07

Ebben az esélylatolgatásban egy-, esetenként több olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden mérkőzését részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is.

 

 Két Európa Liga döntetlennel készültem mára.

036 FC Viktoria Plzen – Fenerbahce
A Plzen az előző fordulóban a Napolit búcsúztatta, minden bizonnyal ezért is van ekkora szorzó rájuk. Meggyőződésem, hogy az olasz magasról tojtak az Európa Ligára, azért is estek ki úgy ahogy, hogy megszabaduljanak a nyűgtől, illetve keressenek egy kis pénzt. A Fenerbahce ellen már sokkal nehezebb dolguk lesz. A Fener a BATE ellen jutott tovább, idegenben 0-0 iksz, hazai pályán tuti 1-0. Ezt akarják most is elérni. Mivel a törökök papíron jobb csapat, ha a továbbjutást valóban akarják, akkor csak annyi dolguk van, hogy Plzenben odafigyeljenek, tökéletes védekezéssel minimum a döntetlent megszerezzék, azt gondolom fokozottan s ez lesz a céljuk, hisz egyrészt a remivel megágyaznak a hazai továbbjutáshoz, másrészt egész szép kis pénzecskét lehet keresni vele. Most hiába is erősködik a cseh alakulat, ez már egy másik mérkőzés lesz. 0-0-s döntetlent várok.
Tipp: Döntetlen – 3,25

041 Vfb Stuttgart - SS Lazio Roma
A svábok az előző párosításban a Genk ellen harcolták ki a továbbjutást. Hazai pályán még csak egy soványka 1-1-es döntetlenre voltak képesek, aztán a második meccsen idegenben 2-0-ra hozták a meccset. A Lazio egy másik német alakulatot, a Mönchengladbachot verte ki a kupából. Először idegenben 3-3, majd hazai pályán sima 2-0. Azt gondolom a Lazio sokkal erősebb csapat, mint a svábok, ezt a ’Gladbach ellen láthattuk. Hasonló forgatókönyvre számítok. Idegenben X, ezzel lehet keresni is egy kis pénzt, majd hazai pályán sima győzelem és továbbjutás. 2-2-es remit várok.
Tipp: Döntetlen – 3,25

Eredő: 10,05

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
szam 2013-03-07 22:29:11
Kicsit előre nézve hétvégi vegyes szelvényem:

1 Rayo Vallecano v Espanyol D 3.40
2 QPR v Sunderland D 3.25
3 Liverpool v Tottenhamik D 3.75
4 Norwich v Southampton H 2.37
5 West Brom v Swansea H 2.25
6 Genoa v AC Milan D 3.40
7 Mainz v Bayer Leverkusen D 3.30

Nyeremény _ 124 223 Ft
Össztét: 50,00 Ft.
TV-néző 2013-03-07 16:02:22
Üdv. :)

Tegnap a Szlovák hokiban az eddigi magasan listavezető Zólyomiak 1-2 -re kikaptak otthon az eddigi 8. Beszterceiektől. Számukra ez a rájátszás így kezdődött. Na most emberi számítás szerint a listavezetőnek megint otthon, a jégbe kell döngölni ellenfelét, h azért ne csússzon ki a kezéből az irányítás.

011 1 Zvolen - B. Bystrica 1.35 4.85 4.95 Cs 17:45 H
Kefirke 2013-03-07 08:04:30
Levante - Rubin Kazan számomra érthetetlen erre mért nem adnak más fogadást csak a rendes kimenetelt se gól se semmi talán mert hazai lesz?
Kefirke 2013-03-07 07:56:45
Ma ki derül a Pilsent milyen fából faragták de én úgy érzem a Fener ezt akár nyerheti is de első sorban a biztonságra fognak törekedni ezért a döntetlennek van a legnagyobb esélye szerintem.De akár lehet a Pilsen az idei év meglepetés csapata is ma kiderül.

további tippjeink a Foci világából

A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.