2013.04. 05.

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2013-04-05

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2013-04-05

Ebben az esélylatolgatásban egy-, esetenként több olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden mérkőzését részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is.  

 

Tegnap a Tottenham képes volt felborítani a papírformát.

Ezt nem fogjátok szeretni. Először is öt meccs kötésben, mert az NB1-ből is raktam, másodszor pedig két döntetlen is a motyóban. Hát az esély csökkent, de legalább az eredő szép. Már-már századosi rangfokozat! Lássuk:

  • Az újpestiek legutóbb Debrecenben győzték le az utóbbi időben gyengélkedő DVSC csapatát. Aki a meccset látta tudhatja, hogy rettenetes talajon küzdelmes mérkőzés zajlott és a szerencsének is nem kis szerepe volt az újpestiek győzelmében. De ezek az apró lépések, megszerzett három pontok mind-mind kellenek ahhoz, hogy a lila-fehérek kilábaljanak a gödörből. Ma Prukner tanár Úr Rákóczija érkezik a fővárosba. A mester megint kihozta a csapatból amit csak lehetett, de azért az sokat elmond, hogy a veterán Waltner még mindig életveszélyes tud lenni a csapatban. Azt gondolom hazai pályán folytatódik a győzelmi sorozat és nyerni fog az UTE.
  • A Bundesliga 2-ben nagyon fontos harc következik! A 45 pontos 4. helyezett Kaiserslautern fogadja a 46 pontos 3. Köln csapatát, a tét a bronzérem és a feljutás lehetősége. Ennél nagyobb motiváció nem kell. Az igazság az, hogy a kölnieket nem tartom annyira magabiztosnak és megbízhatónak, mint a ’Lautern csapatát. Nagyobb rangadókon sokat betliznek (Braunschweig-bukó, Hertha-döntetlen), alighanem ma sem tudnak nyerni. A hazai pálya előnye miatt Kaiserslautern sikert várok.
  • A török bajnokság két minden hájjal megkent csapata találkozik Antalya városában. A 7. fogadja a 4. helyezettet, közöttük csupán öt pont. Ráadásul az Antalyaspor hazai pályán kiváló, a 3. helyen áll az idevonatkozó tabellán, ezért azt gondolom, hogy az esélyek máris kiegyenlítődtek. Ráadásul az Antalyaspor február 16-a óta nem játszott döntetlent, akkor elmondhatjuk már itt az ideje. Ha a bundáskenyér irányából közelítünk, akkor meg két török csapat között, főleg ha nem a három nagycsapat közül valóak, bármikor felbukkanhat a döntetlen. Szerintem ma is az lesz!
  • Egy tuti a sok kockázatos mérkőzés között. Azt gondolom abban egyetértünk, hogy a 4., még bajnoki címre is esélyes rotterdamiak hazai pályán, egy idegenbeli (Heerenveen) vereség után agyonverik a 17. kiesőjelölt Venlót. Mert ha nem, akkor a bajnokesélyes jelzőt már el is felejthetik! A Feyenoord győzelmére fogadok.
  • És végül Európa első számú csigafogyasztóinak második ligás meccsét választottam. Az Arles az egyik legnagyobb remikirály! A 30 lejátszott mérkőzésből 12 alkalommal pontosztozkodás történt! A 17. fogadja a 6. helyezettet. A hazaiaknak nagyobb okuk van igyekezni, révén, hogy a kiesés ellen küzdenek, míg a vendégeknek, bár az előkelő hatodik helyen állnak nem sok esélyük van feljutni az élvonalba. Lagymatag meccsecskén 0-0, vagy 1-1-es döntetlent várok.

079

5

Újpest - Kaposvár

H 1.88

 

 

P 16:45

ápr. 05

087

1

Kaiserslautern - 1. FC Köln

H 2.20

 

 

P 17:45

ápr. 05

099

1

Antalyaspor - Kasimpasa

 

D 3.00

 

P 18:45

ápr. 05

107

1

Feyenoord - Venlo

H 1.21

 

 

P 19:45

ápr. 05

108

1

Arles - Nimes

 

D 2.80

 

P 19:45

ápr. 05

Eredő: 42.03

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A DVTK legutóbb szégyenteljes 7-0-ás vereséget szenvedett Újpesten, valami olyan gyenge játékkal, ami gyanakvás nélkül szinte elképzelhetetlen!
A DVTK legutóbb szégyenteljes 7-0-ás vereséget szenvedett Újpesten, valami olyan gyenge játékkal, ami gyanakvás nélkül szinte elképzelhetetlen!
Talán Márton Gábor az egyik olyan edző, aki sajnálhatja, hogy véget ér a szezon, ugyanis a ZTE fejlődött talán a legtöbbek a tavaszi szezonban.
Talán Márton Gábor az egyik olyan edző, aki sajnálhatja, hogy véget ér a szezon, ugyanis a ZTE fejlődött talán a legtöbbek a tavaszi szezonban.
A bajnok és a két kieső kiléte már tudott, viszont a nemzetközi kupás helyekért még megy a harc! Matematikailag még az MTK beérheti a most 4. helyen álló Puskás Akadémiát a tabellán, de a gólarányt tekintve ezzel valószínűleg nem érnek el semmit.
A bajnok és a két kieső kiléte már tudott, viszont a nemzetközi kupás helyekért még megy a harc! Matematikailag még az MTK beérheti a most 4. helyen álló Puskás Akadémiát a tabellán, de a gólarányt tekintve ezzel valószínűleg nem érnek el semmit.