2013.04. 25.

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2013-04-25

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2013-04-25

Ebben az esélylatolgatásban egy-, esetenként több olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden mérkőzését részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is.  A szelvények legtöbbször közelítik a 3,0-ás eredőt és nem szerepel négynél több esemény rajtuk. 

  • Mára a két Európa Liga-mérkőzést választottam. A négy csapat közül a Baselt érzem legmotiváltabbnak, ráadásul kifejezetten erős csapatról van szó. A Chelsea, azt gondolom, inkább a bajnoki végeredményre koncentrál jobban, ez nem jelenti azt, hogy nem tesznek meg mindent a meccsem, de minden bizonnyal több olyan játékos is szerephez jut, akik alapból nem férnek a kezdő közelébe. Ennek ellenére jó meccset várok, a londoni kékek erősek, a kispad is megfelelően „hosszú”. A svájciak nekirontanak az angoloknak, akik kontrákkal próbálnak meg minél jobb eredményt elérni. A kimenetel szempontjából inkább az 1X lenne a megfelelő, a Tippmixen a gól/gól mellett döntöttem.
  • Ugyanígy fogadtam a másik meccsen, amit azonban merőben máshogy gondolok. A a Benfica nagyon jó, de inkább hazai pályán jeleskedik, míg a Fenert nem szabad lebecsülni, főleg Törökországban nem! A hangulat adott lesz, sokgólos meccset várok, de erősen döntetlenszagú ez a meccs. A BEnficának tökéletesen jó az X, míg a Fener, nem biztos, hogy képes nyerni. A gól/gól itt is jó választás lehet.                                    

052

1

Basel – Chelsea
Mindkét csapat szerez gólt: igen (H) vagy nem (V)

H 1.68

Cs 20:50

ápr. 25

059

1

Fenerbahce – Benfica
Mindkét csapat szerez gólt: igen (H) vagy nem (V)

H 1.70

Cs 20:50

ápr. 25

Eredő: 2,85

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
suhanczos 2013-04-25 16:13:30
Szia!

Erre a kettőre gondoltam én is, meg is teszem őket!!!:)

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Történelmi európai negyeddöntőre készül a Crystal Palace, amely a Fiorentinát fogadja a Konferencia Liga első felvonásán, két olyan csapat találkozóján, amely az utóbbi hetekben látványosan formába lendült.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Német-francia párharc a Konferencia Ligában, remek gólgazdag mérkőzés várható!

A spanyolok hazai pályán alapoznák meg továbbjutásukat a Konferencia Ligában, de nem lesz könnyű dolguk az AEK csapatával, amely remek támadósorral rendelkezik.
A spanyolok hazai pályán alapoznák meg továbbjutásukat a Konferencia Ligában, de nem lesz könnyű dolguk az AEK csapatával, amely remek támadósorral rendelkezik.