2013.04. 29.

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2013-04-29

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2013-04-29

Ebben az esélylatolgatásban egy-, esetenként több olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden mérkőzését részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is.  A szelvények legtöbbször közelítik a 3,0-ás eredőt és nem szerepel négynél több esemény rajtuk.

 Tegnap a Schalke és a Palermo győzelme is jött, már ez a kettő elég lett volna, de a Chelsea kettővel nyert, így az elvitte a szelvényt. A mai kínálat nem a legjobb, érdemes elkezdeni barátkozni az észak-európai ligákkal, mert nem sokára csak az marad. Ma is innen választottam két mérkőzést, illetve egy román tutit. Lássuk:

  • A HJK meccsét a Napi Dupla rovatban már elemeztem. A győzelemben biztos vagyok, sőt a hendiben is. De most a gólokra fogok tenni. Azt gondolom, hogy mi nimum 3 gól születik majd a meccsen.
  • A svéd második ligában az Örebro újonc, most esett ki az élvonalból, míg a Varberg már tavaly is haloványan teljesített, éppen befértek a 11. helyre. Ha a hazaiak azonnal vissza akarnak jutni, ezeket a meccseket nem lehet elszórakozni. Mivel a bajnokság elején vagyunk, azrét van némi kockázat ebben a biztos hazai-tippben, de az 1,49 mindenképpen megéri. Szerintem az erőviszonyok adottak, hazai pálya előnye adott. Én biztos felrakom a szelvényemre!
  • A román bajnokin a második-harmadik, még Európa-kupás helyért megy a küzdelem. Mivel a Petrolul Ploiesti tegnap nyert, így átmenetileg előzött, nem is lehet kétséges, hogy a tökutolsó Gloria Bistrita csúnyán ki lesz tömve. Remélem a bajnoki helyezés fontosabb keleti szomszédainknak, mint a bunda. Ha a meccs tiszta lesz, akkor több gólos hazai siker szület.

030

1

Helsinki JK - Myllykoski PA: A mérkőzésen 2,5-nél kevesebb (H) vagy több (V) gól lesz

V 1.68

H 17:15

ápr. 29

040

3

Örebro - Varberg

H 1.49

H 18:45

ápr. 29

032

3

Pandurii - Gloria Bistrita

H 1.19

H 17:45

ápr. 29

Eredő: 2,97

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
suhanczos 2013-04-29 21:09:59
HIBA VOLT :):):)
suhanczos 2013-04-29 15:01:13
Szia Barnamedve!!

Most ellopom a HJK tippedet!:):)
köszike!!

további tippjeink a Foci világából

A Primeira Liga 15. fordulójában a Benfica hazai pályán fogadja a Famalicaót.
A Primeira Liga 15. fordulójában a Benfica hazai pályán fogadja a Famalicaót.
Ebben a rovatban azok a meccsek szerepelnek, amelyek erős eséllyel dőlnek el valamelyik kimeneteli oldalra, tehát vagy az egyik nyer, vagy a másik. A szorzók alacsonyabbak, de egyik sem lesz 1,35 alatt! A kockázat ennek megfelelően szintén alacsonyabb, így ezeket a tippeket szelvénykiegészítésnek javasoljuk, vagy akár kétegységnyi téttel is játékba lehet küldeni.

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!