2017.10. 07.

Tippmixes duplázó: Ciprus - Görögország

Tippmixes duplázó: Ciprus - Görögország

Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi, meg is triplázhatjuk az alapegységünket! A fogadáshoz sok sikert mindenkinek!

43588        Ciprus - Görögország    H
Odds: 2.65    Mindkét csapat szerez gólt - Igen

  • A ciprusiak hazai pályán az utolsó fellépésükre készülnek, ami mindig különleges erővel bír, még akkor is, ha számukra az oroszországi repjegyek tök fölöslegesek /bár matematikai esélyük van még a második helyre/. A négy otthoni selejtezőből csak egyet veszítettek el, két győzelem mellett egy döntetlenük volt meglepetésre az észtek ellen. A bosnyákok elleni fordításuk parádés összecsapás volt, s legyünk őszinték, jelét adta annak, hogy mire is képesek hazai környezetben. A "H" csoport első helye elkelt, a második pozíció az, ami nyitott kérdéseket tartogat, s a jelenleg ezen a helyen tanyázó görögök joggal lépnek ma pályára nagy önbizalommal, hisz idegenben veretlenek eddig, Belgiumban is képesek voltak ikszelni /1-1/. A görögök számára elengedhetetlen ez a három pont, hisz az utolsó fordulóban Gibraltár csapatát fogadják, ám a formájuk nem éppen a legrózsásabb, 2016 október 10.-én, tehát egy éve nyertek utoljára csörtét. Véleményem szerint a támadásra kényszerített vendégek, illetve a jól kontrázó hazaiak randevújából könnyen elsülhet a gólváltás. 

FH: 20:45

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Forgo 2017-10-07 23:45:32
Hali! Ez megint szépen jött!

további tippjeink a Foci világából

Az Atlético Madrid kedden a Bayern Münchent fogadja a Bajnokok Ligájában. Két dolog áll ma mindkét csapatra, egyrészt komoly győzelmi kényszerben vannak, javítaniuk kell, másrészt pedig kiemelkedően jók támadásban!

A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A rovat, ahol minden a kimenetelről szól. Itt nincs hendikep, nincs gólhatár, nincs over-under – csak a tiszta döntések világa: a három fix opció (1‑X‑2) és két kétesélyes kombináció (1X, X2). Ez a mi 3+2 univerzumunk, ahol minden elemzés arra fókuszál, hogy a kimenetel esélye merre billen, és hol található a valódi érték a fogadói térben.