2017.09. 02.

Tippmixes duplázó: Spanyolország-Olaszország

Tippmixes duplázó: Spanyolország-Olaszország

Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi, meg is triplázhatjuk az alapegységünket! A fogadáshoz sok sikert mindenkinek!

33710 H Spanyolország - Olaszország
Igen (Mindkét csapat szerez gólt) Odds: 2,10

  • A csoport döntőjét többféleképpen is meg lehet közelíteni, az egyik talán az, hogy a tét miatt talán eldurvulhat a meccs, ami miatt töredezetté válhat a lendület, illetve hogy a két szakvezető taktikázza annyira el, ami miatt az unalomba fulladhat. Lényegében a kettő majdnem ugyanaz, s lehet is benne ráció, főként ha az első szögletnél már összeakad mondjuk Chiellini Ramosszal, ami után a következő 20 percben De Rossi már másodjára tapossa meg Iniestát... Azonban a két válogatott, ha korábban már éltek is meg szebb időket, azt mindenképpen el tudja magáról mondani, hogy minden poszton van világklasszisuk, olyanok akik képesek bármelyik összecsapáson főszereplővé válni. Ide sorolnám a center pozícióban Moratát az egyik, illetve az Immobile-Belotti duót a másik oldalon, nem beszélve Pedróról vagy Vertattiról, akik nem villogva, de a magas munkabírásukkal lehetnek kulcsszereplők. Azt gondolom, egy-egy döntő pillanatra ezek a keretek minimum alkalmasak.

FH: 20:45

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Redman84. 2017-09-02 12:45:16
Persze,érthető!!!Nem hagyom ki én se,de ez 2 szelvényes tipp lesz nálam..aztán kiderül :)
Redman84. 2017-09-02 12:29:45
Én vigyáznék ezzel......főleg hogy Chiellini nem is fog játszani,aztán így neccesen akaszkodik össze Ramossal...A másik aggodalmam hogy a stat szerint eddig idegenben 1 gólt lőttek a Spanyoloknak az Olaszok még 2012-ben,,,átlagban 0-0 volt a legtöbb,de inkább a spanyolok felé billent a mérleg,,ettől független remélem hogy a g-g opció most jön mert 2,20-ért remek lenne...
Tutikapitány 2017-09-02 12:13:35
Jó lesz ez, értékes tipp, ém még a szünet x-et néztem

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.