2019.05. 01.

Barcelona-Liverpool: Előrehozott döntő?

pletszo
Barcelona-Liverpool: Előrehozott döntő?

A Bajnokok Ligája másik elődöntőjében a spanyol bajnok Barcelona a Premier League elsőségért óriási harcban lévő Liverpoollal csap össze. Melyik csapat kerül előnybe ma este?

LABDARÚGÁS, BL | 2019.05.01. 21:00
BARCELONA - LIVERPOOL

  • Az első elődöntőben az Ajax újabb parádés idegenbeli győzelmet aratott és közel került a BL-döntőhöz a szinte csodát produkáló holland alakulat. A másik ágon pedig a gigászok küzdenek meg egymással, hiszen Spanyolország bajnoka, a Barcelona az angol bajnoki címért ádáz küzdelmet folytató Liverpoollal csap össze. Az előzetes esélyek alapján egyértelműnek tűnik, hogy a négy állva maradt csapat közül ez a kettő lényegesen erősebb,mint a másik párharc két szereplője. A BL-döntő favoritja az a gárda lesz, amely ebből az elődöntőből továbblép. De vajon melyik lesz az?
  • A formákat tekintve nincsen különbség a felek között, hiszen káprázatosan futballoznak hetek óta. A Liverpool a legutóbbi tíz tétmeccsét megnyerte, a Barcelona pedig legutóbb januárban kapott ki. A Liverpool is zseniaálisan szerepel hazája bajnokságában, csak pechére ott van a szintén tündöklő Man. City, ezért még nem dőlt el a bajnoki cím.
  • Az egyik oldalon Messi és Suarez termeli a gólokat, míg a másikon a Mané, Szalah kettős tűnik megállíthatatlannak. A Barcelona évek óta ilyen magas szintet képvisel, a Liverpool pedig az elmúlt két évben nagyon mélyről kapaszkodott fel. A védeleme is stabilizálódott Van Dyjk és Allison leigazolásával, a széleken pedig kinőtte magát az Alexander-Arnold, Robinson duó. 
  • A mai találkozó esélyesének a Barcelonát tartom abból az okból, hogy odahaza játszik és Messi villanásaival talán előnybe tud kerülni, de a továbbjutást nem hinném, hogy eldönti. A Barcánál Rafinha hiányzik majd, míg a Poolnál Firmino, Fabinho és Lallana játéka is kérdéses.
tipp
BARCELONA - LIVERPOOL
BARCELONA | 1.90 | (6/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.