2018.03. 23.

Pénteki kosárlabdatippek

Pénteki kosárlabdatippek

A pénteki játéknap ha nem is bővelkedik, de mindenképpen egy erős átlagos kínálattal szolgál a kosárlabdát kedvelő sportfogadók számára. Négy Euroliga és két Eurocup meccs az amelyekkel megéri foglalkozni, nézzünk is pár tippet ezekre a találkozókra.

 

Barcelona - Baskonia  V  -  1,85

A Baskonia számára ez a meccs hatalmas téttel bír. Hatalmasat hajráznak a baszkok, de ez mit sem ér ha ma nem sikerül nyerni, ugyanis egy mai vereséggel szinte bortékolható hogy legjobb esetben is 8. helyen jutnak be a rájátszásba és pályahátrányból kellene megoldaniuk a CSKA Moszkva névre hallgató akadályt. Ha viszont nyernek akkor még akár a hatodik hely is simán meglehet ugyanis ma a Khimki a következő körben pedig a másik rivális a Zalgiris meccsel a CSKA Moszkvával. Egy esetleges mai vereség nem csak azt jelentené hogy elúszott a hatodik és a hetedik hely hanem azt is, hogy a következő körben a Maccabi ellen egy ki-ki meccsen kellene kiharcolni a rájátszásba jutást amit senki sem szeretne - az izraelieket leszámítva persze. A Barcelonánál nagy gondok vannak egész évben, Svetislav Pesic érkezése valamelyest segített de még mindig csak fellángolásai vannak a katalánoknak. Hanga Ádi mellett, Seraphin, Vezenkov és Sanders is maródi, mind a négyen kihagyják a mai meccset ami szintén nagy hátrány a hazaiak számára. A Baskonia számára hatalmas a tét, míg a Barcelonának semmit sem jelent ez a meccs. Ehhez hozzávesszük a vendégek kiváló formáját az utóbbi időben akkor úgy gondolom egyetértünk abban hogy ekkora oddson meg kell próbálni a vendég sikert.

 

Bayern München - Darussafaka  H  -  1,35

Az első meccsen hatalmas hátrányt dolgozott le hazai pályán a Darussafaka és szerezte meg a vezetést a sorozatban, ma azonban más lesz a gyerek fekvése. A bukik sajnos nem túlozták el a hazaiak oddsát, de jól látják, a Bayern lényegese hosszabb paddal rendelkezik és szélesebb repertoárral támadásban. A bajorok 22 győzelmet számlálnak zsinórban hazai pályán, legutóbb tavaly októberben kaptak ki és nem gondolnám hogy ez a sorozat pont ma fog megszakadni. A vendégek kezdő ötöse Wilbekin vezérletével nem rossz, de a padról nincs aki érdemben hozzátegyen a meccshez ez pedig ma úgy gondolom döntő faktor lehet. Sima hazai győzelmet várok, akár hendivel is játszható.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tibcsi68 2018-03-23 15:03:58
Szia! Már 4. napja megy az Euroliga, utolsó napra megérkeztél...
Baskonia tipp jónak tünik, egy kis hendivel megtolom.

további témák a rovatból

friss 3 órája Teniszbabák - 12.05.
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!