Címke: Szelvényajánló

Ráncfelvarráson esik át a rovat. Ebből az 50 napból megpróbálom levonni a konzekvenciákat.  Igaz, most is épp mínuszban vagyok, de azt többször is láthattuk, hogy amint egy 3-4 meccses nyerő széria következik, mindjárt vissza lehet kerülni pluszba. Road Runnerrel beszélgettünk a szorzókról, unitokról és a sportfogadásról, mint maratonról. Ha az eredeti 1 fogadás 1 unit elvet követjük, de eltérünk az eredeti 5%-os szabálytól és 10%-ra emeljük a unit értékét, akkor egy hónapos futamidővel, 3,4-es szorzókkal 11/30-as aránnyal kell dolgoznunk ahhoz, hogy a kezdő bankrollunk másfélszeresét érjük el! Igen kicsit több, mint 36%-os beválási arány mellett ilyen profitot lehet termelni. Persze ez nem egyszerű dolog, sokkal könnyebben el is lehet veszíteni a bankrollt, de körültekintéssel és utánajárással, no meg kis szerencsével nem lehetetlen. Május hónapban végigcsinálok egy ilyen sorozatot, meglátjuk, mi sül ki belőle.

Tegnap megint pofán csapott a magyar futball. Miért is kellett nekem megtennem a Honvéd-meccset?? Amikor a Toro és a Heerenveen annyira elég lett volna. De hát ez van. Aki sokat markol keveset fog. A másik örökbecsű mondás, magyar foci nincs már rég, csak vízgereblyézés. Ma kicsit kedvetlen is vagyok, ezért Caesar tenisz-szakértőnk tanácsát kértem ki a mai meccsekkel kapcsolatban.

Tegnap végre sikerült megint, bár a Doncaster sokáig vezetett. Aztán érvényesült a Reading erőfölénye és a végén két góllal is behúzták. És ha már ilyen jól bejött, akkor mára is egy magyar és két külföldi labdarúgó-mérkőzés lesz terítéken. Mivel a Honvéd meccs, ellentétben a szokásokkal hármas kötésben is fogadható a papíros Tippmixen, ma ilyen szelvényt hoztam mutatóba. Persze a szisztémát kövesse, aki tudja, de én ma erre a hármasra rápróbálok egy komolyabb összeggel. A rovatban természetesen követem az 1 UNIT elvét.