2024.08. 14.

A Tipplap szelvénye – 2024.08.14 (Vegyes szelvény!)

A Tipplap szelvénye – 2024.08.14 (Vegyes szelvény!)

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

  • Zalgiris – Transinvest: A Zalgiris az elmúlt három évben uralta a litván bajnokságot, de a tavalyi szezonban át kellett adnia a bajnoki címet az FC Panevezysnek. Ezután berágtak a csapatnál és jelentős változásokat eszközöltek, különösképp a játékoskeretet figyelembe véve. Ezek a változások kezdtek eredményeket hozni, mivel a Zalgiris jelenleg a második helyen áll, mindössze egy ponttal lemaradva az éllovas Hegelmann mögött, ráadásul két mérkőzéssel kevesebbet játszva. A Konferencia Liga selejtezőjében azonban csalódást keltettek, miután hosszabbításban kikaptak a ciprusi Paphos ellen, így most minden figyelmüket a hazai bajnokságra fordítják. A vendéggárda borzasztóan gyenge, minden bizonnyal ki fognak esni. Jelenleg a nyolcadik helyen állnak, a leggyengébb védelemmel rendelkeznek a bajnokságban, 24 mérkőzésen 35 gólt kaptak. A Zalgiris számára a közelgő mérkőzés kulcsfontosságú, különösen a legutóbbi három fordulóban elszenvedett kudarcok után, amelyek lehetővé tették riválisaiknak, hogy megelőzzék őket a tabellán. Mivel kiestek az európai versenyből, a hazai bajnokságra koncentrálnak, és a Transinvest, aki jelenleg a kiesőzónában van, ideális ellenfélnek tűnik ahhoz, hogy visszaszerezzék önbizalmukat egy domináns győzelemmel.
  • Astana – Hunedoara: A Hunedoara, a román másodosztályú csapat, tudjuk, hogyan és mi történt a Pakssal szemben. Érdekes módon azon a 0-4-es meccsen olyan volt a Paks, mintha csukott szemmel fociztak volna, azóta azonban hipp-hopp szárnyra kaptak. Akármit is mond a ravasz róka Bognár Gyuri, tudta jól, hogy a Paksnak sokkal nagyobb esélye van az EKL-mezőnyben vitézkedni, mint az EL-ben. A Hunyadiak pedig a következő körben a Rijeka ellen kiestek, és kerültek a Konferencia Liga selejtezőibe, ahonnan most is ki fognak esni! És minden bizonnyal a Paksnak is jó esélye lett volna erre. Az Astana előnye Hunedoarával szemben főként abban rejlik, hogy a kazah bajnokság már előrehaladott állapotban van, így a hazai csapat jobb formában van, mint román riválisa. Azonban az Astana a kazah bajnokságban gyengén szerepelt, és a 15 forduló után a kilencedik helyen áll, 11 ponttal lemaradva a listavezetőtől. Európai kötelezettségeik miatt két elmaradt mérkőzésük van, amelyek megnyerésével jelentősen csökkenthetnék a hátrányukat. A Konferencia Liga selejtezőiben azonban hibátlanok voltak, és az első meccset megnyerték Hunedoara ellen, így közel kerültek a csoportkörbe jutáshoz. Az Astana már az első meccsen nyerni tudott, ma pedig bebiztosítják a továbbjutást.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Zalgiris – Transinvest & Astana – Hunedoara
Zalgiris nyer + Asztana nyer | 2.02 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Niké 2024-08-14 12:43:31
Szorzó kicsit nagyobb,talán belefér.
Niké 2024-08-14 12:42:16
Két hazai kapituláció és egy újabb magabiztos lett bajnok sikert tippelek.. Az RFS ezzel a továbbjutással bebiztosította a Konferencialiga csoportkörét.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.08.14. 18:00
Rigas FS - UE Santa Coloma
Hendikep 0:1
Rigas FS
1.55 7 - 0
2024.08.14. 16:00
FC Asztana - Corvinul Hunedoara
Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést
Nem
1.62 6 - 1
2024.08.14. 18:00
Fehérvár - Omonia Nicosia
Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést
Nem
1.22 0 - 2
Eredő odds 3.06
Tét 1000
Nyeremény 3060
Niké 2024-08-14 12:38:41
Ez az Asztana bármire képes!
Nem a régiek már,távol vannak a BL-től és a bajnoki címtől egyaránt évek óta.
Otthon jobb az esélyük persze mégis egy döntetlennel már zsebben a továbbjutás.
Idén tényleg nagyon közel a Konferencialigába való jutásuk.
Ezt hozzák egy skót-norvég győztese vár rájuk.(St. Mirren-Brann)
A még korábban elért pontjaiknak hála egy könnyebb ágat kihaszálva elérhető a csoportkör.
A moldáv Milsami után ez a román kettes csapat és az a skót vagy norvég sem megoldhatatlan feladat.
Nekem egy gólváltás amit jónak érzek ma!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.08.14. 16:00
FC Asztana - Corvinul Hunedoara
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.87 6 - 1
Tét 1000
Nyeremény 1870

további tippjeink a Foci világából

Minden a Köbenhavn felfogásán múlik a mai meccsen! Ha rotálnak és a hétvégi bajnokit fontosabbnak tartják, akkor bátor játékkal lehet keresnivalója a Debrecennek, de a továbbjutás már eldőlt, efelől semmi kétségünk ne legyen. De nem mindegy, hogy emelt fejjel jöhet le a Loki a pályáról Dániában, vagy megint kap egy hármast, esetleg többet is. Ez a tét, ma Koppenhágában!

A Konferencia‑liga selejtezőinek harmadik fordulójában a Katowice saját stadionjában fogadja a Hapoel Tel Avivot. A lengyel csapat hazai pályán próbálja ledolgozni a Diósgyőrben elszenvedett 2–0‑s vereséget, míg az izraeli együttes a Ludogorec ellen már bizonyította, hogy képes erős teljesítményre.

A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!