2024.12. 27.

A Tipplap szelvénye – 2024.12.27 (Izraeli három, győzelem a párom?!)

A Tipplap szelvénye – 2024.12.27 (Izraeli három, győzelem a párom?!)

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

  • Hapoel Bnei Musmus – Maccabi Achi Názáret: A hazai csapat a 11. helyen áll középcsapatnak minősíthető, míg a vendégek a kiesés ellen küzdenek a tabella utolsó helyén! A Maccabi Ahi Nazareth jelenlegi formája gyenge, hiszen az idény során tíz mérkőzésükből mindössze egyet nyertek meg, nyolc vereség és két döntetlen mellett. Ezzel szemben a Hapoel Bnei Musmus stabilabb teljesítményt nyújtott, különösen hazai pályán. Továbbá, a két csapat legutóbbi öt találkozóján a Hapoel Bnei Musmus kétszer győzött, kétszer veszített, és egyszer döntetlent játszott, ami kiegyenlített erőviszonyokat mutat, de a jelenlegi forma alapján a hazai csapat esélyesebb. Összességében tehát a Hapoel Bnei Musmus jobb formája, hazai pályán nyújtott stabil teljesítménye és a Maccabi Ahi Nazareth gyenge szereplése miatt váratóan nyer a hazai csapat. Úgy is mondhatnánk: Semmi susmus, nyer a Musmus!
  • Maccabi Kyrat Ata Bialik – Maccabi Nujeidat Ahmed: A hazaiak a 8. helyen állnak erős középcsapat, amely otthon jó. A vendégegyüttes jelenleg a vörös vonal előtt áll 9 ponttal, de mindenképpen a kiesés elkerüléséért harcol. Az Ata Bialik nagyon erős támadósorral rendelkezik, 10 meccsen 21 gól, csak a tabellán első négy helyezett lőtt ennél többet. A vendégek baromi gyengén támadnak (csak 8gólt lőttek), viszont cserébe bőven kapnak (25-öt dörrentettek be nekik eddig), ami a második leggyengébb eredmény. Itt bizony hazai győzelem várható erős eséllyel!

A TIPPMIXPRO MINDEN ÚJ REGISZTRÁLÓNAK 5000 FORINTOT ÍR JÓVÁ, FELTÖLTÉSI KÖTELEZETTSÉG NÉLKÜL! HA MÉG NEM TETTED, KÉRJÜK ITT REGISZTRÁLJ, EZZEL IS SEGÍTVE MUNKÁNKAT! 

tipp
Hapoel Bnei Musmus – Maccabi Achi Názáret & Maccabi Kyrat Ata Bialik – Maccabi Nujeidat Ahmed
Hazai és Hazai | 1.94 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Tradicionális összecsapás tér vissza a Bundesliga legfelső osztályába szombaton, 18.30 órai kezdettel, amikor a Schalke 04 a gelsenkircheni Veltins Arénában fogadja a Bayern Münchent. A csapatok a tabella két ellentétes végéről érkeznek a második fordulóba. Az újonc Királykékek a 16. helyen állomásoznak, miután súlyos vereséget szenvedtek az első bajnoki mérkőzésen, míg a címvédő bajor sztárcsapat egy elsöprő győzelemmel rögtön az élre állt.