2025.02. 19.

A Tipplap szelvénye – 2025.02.19 (Angol kisligás szelvény!)

A Tipplap szelvénye – 2025.02.19 (Angol kisligás szelvény!)

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

  • Eastleigh - Dagenham & Redbridge: Az Eastleigh remekül kezdte a szezont, ám azóta folyamatosan csúszik lefelé a tabellán, jelenleg a 13. helyen állnak. Bár a rájátszást érő helyek még elérhető távolságban vannak, de ehhez komoly javulás kellene, mert a szezon közbeni hosszú nyeretlenségi sorozatuk jelentős visszaesést okozott. A legutóbbi fordulóban fontos győzelmet arattak az Aldershot ellen, ami visszaadhatja önbizalmukat. A vendég Dagenham & Redbridge nehéz helyzetben van, hiszen a 17. helyen állnak, csupán öt ponttal a kiesőzóna felett. Az új edző, Lewis Young érkezése óta még nem tudtak bajnokit nyerni, így hétmeccses nyeretlenségi szériával érkeznek erre az összecsapásra. Az Eastleigh friss sikerélménye és a vendégek gyenge formája miatt a hazaiak győzelme valószínűbb, esetleg egy döntetlen is lejöhet. 1X
  • Braintree Town – Wealdstone: A Braintree erős középcsapat, a legutóbbi nyolc bajnokijából négyet megnyerve öt ponttal előzi a vörös vonalat. Nem sok gólt lőnek, de az utóbbi időben javult a támadójáték, hiszen nyolc meccséből hét esetben betaláltak. Legutóbb a harmadik helyezett Forest Green Rovers ellen arattak 2-0-s győzelmet, és hazai pályán is egyre stabilabbak, ráadásul eddig csupán 13 gólt kaptak otthon. A Wealdstone egy edzőváltáson is átesett, ebben bíznak a javulás érdekében. A csapat egy hosszú nyeretlenségi szériából próbál kimászni, amelyet a legutóbbi fordulóban megszakítottak, amikor idegenben 2-1-re legyőzték a Yeovilt. Az idegenbeli mérlegük vegyes, hiszen bár csak kétszer nyertek vendégként a szezonban, 15 idegenbeli mérkőzésükből csak hatot veszítettek el. Mindkét csapat győzelem érkezik, ami kiegyenlített találkozót vetít előre, a hazai pálya előnye miatt az 1X esélyes szelvénytipp.

Minden újonnan regisztráló felhasználó 5.000 Ft-os üdvözlő bónuszban részesül a TIPPMIXPRÓN! Részletekért kattints! 

tipp
Eastleigh - Dagenham & Redbridge & Braintree Town – Wealdstone
1X + 1X | 1.63 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!