Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

- Al Wahda – Al-Hilal: A kiesés elől menekülő Al Wahda szerdán délután az ezüstéremért harcoló Al-Hilalt látja vendégül. A házigazdák számára még nem dőlt el a bennmaradás, míg a vendégek célja, hogy bebiztosítsák második helyüket az idény végéhez közeledve. Az Al Wahda hullámzó szezonja után tavasszal formába lendült, és legutóbbi tíz találkozójából hatot megnyert és csak hármat veszített el. Jelenleg két ponttal állnak a kiesőzóna fölött, de a mérkőzésük előtt pályára lépő Al Orubah eredményétől függően akár ismét a veszélyzónába csúszhatnak, ami extra nyomást helyez rájuk. A gond csak az, hogy éppen a liga legeredményesebb csapata, az Al-Hilal érkezik hozzájuk, amely a közelmúltban bombaformába lendült, az utolsó két idegenbeli meccsén összesen nyolc gólt szerzett, új edzőjével pedig három győzelmet aratott sorozatban. A vendégek mentálisan is erősek, legutóbb 0–2-ről és 2–3-ról is fordítottak Mitrovic vezetésével, és már öt idegenbeli bajnokin veretlenek. Történelmileg is fölényben vannak, az utóbbi hat egymás elleni bajnokin ötször nyertek, egyszer ikszeltek, miközben 18 gólt lőttek. Al Wahda otthon nyolc alkalommal is legalább három gólt kapott a szezonban, így hiába az utóbbi hetek javulása, a statisztikák és a pillanatnyi forma is az Al-Hilal fölényét vetítik előre. Gólgazdag mérkőzésre van kilátás, mindkét oldal betalál majd és várhatóan minimum három gól születik majd.
- Al-Nassr - Al Khaleej: A 2024–25-ös szaúdi élvonalbeli idény utolsó hazai mérkőzésére készül az Al-Nassr, ahol az Al Khaleej együttesét fogadja hazai körülmények között. Az l-Nassr egy hullámzó, de továbbra is erős hazai formát mutató csapatként várja az összecsapást, annak ellenére, hogy az idényük kifejezetten gyenge volt. Cristiano Ronaldo betegsége miatt vélhetően ezúttal sem lesz bevethető, ami érzékeny veszteség, de a 9-0-s Al Okhdood elleni győzelem és a hazai jó teljesítményük (csupán két vereség az utóbbi tíz hazai bajnokin) így is magabiztosságot adhat. Ezzel szemben az Al Khaleej bár a mezőny hátsó feléhez tartozik, idegenben kifejezetten stabil, hiszen pontjaik többségét vendégként szerezték. Az Al Orubah elleni fordítás, Fortounis duplájával, jelezte, hogy nem szabad őket leírni, de összességében gyenge formát mutatnak, az utolsó 15 bajnokijukból csak kettőt nyertek meg. Mindezek alapján egy erősen támadó hazai gárdát láthatunk, a vendéggárda pedig a kontrákra játszik majd. Minimum három gólt láthatunk ma!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!