friss 1 órája

A Nap Tippje: Stoke City – Norwich City

A Nap Tippje: Stoke City – Norwich City

A Ligabajnokság 4. fordulójában a Stoke hazai pályán fogadja a Norwich gárdáját. A hazaiak a Championship utolsó helyén szerénykednek, a vendégek pedig a 16. pozícióból érkeznek. A két csapat formája között jelenleg jelentős különbség mutatkozik, a Stoke mindhárom eddigi bajnokiját elveszítette, míg a Norwich szombaton megszerezte első győzelmét.

  • A Stoke City három forduló után továbbra is pont nélkül áll. A gárda az előző idényt a 17. helyen zárta, mindössze nyolc ponttal a kiesőzóna felett, a nyáron pedig jelentős erősítéseket hajtott végre abban a reményben, hogy harcba szállhat a feljutásért. Milan Smit, Djibril Soumare, Josh Griffiths, Ethan Galbraith, Svante Ingelsson, Luke Graham, George Morrison, Jack Newall, George Hirst és Ben Johnson is csatlakozott a klubhoz, a csapat azonban egyelőre nem állt még össze. Előbb 2–1-re kikaptak a Swansea Citytől, majd 3–1-es vereséget szenvedtek a Southamptontól, szombaton pedig 4–1-re alulmaradtak a Wolverhamptonnal szemben. Sam Gallagher korán vezetést szerzett egy nagyszerű lövéssel, ám Rodrigo Gomes duplája, valamint Raul Jimenez és Jordan James találata végül sima Wolves-sikert eredményezett. Mark Robins szerint csapata jól kezdett, ám ismét saját magának nehezítette meg a dolgát. A Stoke ráadásul az utóbbi 11 egymás elleni meccsen, minden sorozatot figyelembe véve, mindössze egyszer győzte le a Norwichot. A hazaiaknál Aaron Cresswell, Junior Tchamadeu, Ben Gibson, Svante Ingelsson, Lamine Cisse és Ato Ampah sérülés miatt várhatóan nem lép pályára.
  • A Norwich City a lgeutóbbi fordulóban nyerni tudott. A gárda ugyanis szombaton 4–1-re verte a Burnleyt a Carrow Roadon, Mo Toure és Andre Brooks egyaránt két gólt szerzett. A siker különösen fontos volt, hiszen a Norwich ezt megelőzően 2–1-re kikapott a West Bromwich Albiontól, majd 3–0-ra a Millwalltól. Philippe Clement szerint a Burnley elleni mérkőzés előrelépést jelentett, és elégedett volt azzal is, hogy csapata már a találkozó elején támadólag lépett fel. A vezetőedző Brooks teljesítményét is kiemelte, akire a továbbiakban is nagyon számítanak. A Norwich a nagyarányú siker után várhatóan nem változtat múltkori kezdőcsapatán.
  • A Norwich jelenlegi jó formája és a Stoke nehéz szezonkezdése alapján a vendégek tűnnek esélyesebbnek.

100% BEFIZETÉSI BÓNUSZ és 3000 Ft értékű INGYENES FOGADÁS ütheti a markod, ha most regisztrálsz a Tippmixpróra!

tipp
Stoke City – Norwich City
Norwich nyer | 2.25 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A bajnokságban még veretlen Watford a West Ham Unitedet fogadja. Ismét lesújt a kalapács?

A Charlton Athletic a Preston North Endet fogadja azzal a céllal, hogy harmadik mérkőzésén is megőrizze százszázalékos Championship-mérlegét. A gárda jelenleg a harmadik helyen áll, miközben a Preston két forduló után pont nélkül a 20. pozíciót foglalja el.

Az angol másodosztály, vagyis a Ligabajnokság a világ legerősebb másodosztálya, de a teljes pontvadászat-versenyben sem sok élvonal előzné meg Európában. Profizmus, alázat, fizikai erő és egy percig sincs megállás. Őszinte és férfias! Idén minden fordulóban átnézem az összes meccset és készítek egy kis beharangozót, amelyben tippeket is adok. A biztos kisebb szorzóktól a single is játékba küldhető erős oddszokig.