2024.05. 12.

Angol ligabajnoki selejtezők egy szelvényen!

Angol ligabajnoki selejtezők egy szelvényen!

Megkezdődik az angol Championship, vagyis a másodosztályú labdarúgó-bajnokság feljutási selejtezői. A Norwich City a Leeds Uniteddel-, míg a West Bromwich Albion a Southampton csapatával vív kétmeccses párviadalt. Az első találkozókat rendezik ma.

  • Norwich – Leeds: Mindkét csapat vereséget szenvedett az alapszakasz utolsó játéknapján, mégis a hatodik és a harmadik helyen tudtak végezni a tabellán. A Leeds nagyon jól szerepelt a bajnokság szinte teljes szakaszában, a legrosszabbkor érte el egy hullámvölgy, amelynek pontvesztései azt eredményezték, hogy lemaradtak a második-, csont nélküli feljutási pozícióról, pedig nagyon sokáig úgy tűnt, senki nem állítja meg a Leeds-et. A Norwich elsősorban a hazai meccsein nyújtott jó teljesítményének köszönheti, hogy elérte a playoff-zónát. Hazai körülmények között bárkire veszélyt jelentettek a bajnokságban, de itt két dolgot kell megfontolni. Egyrészt ez egy feljutási playoff meccs, sokkal nagyobb nyomás helyezkedik a csapatokra, másrészt pedig a Leeds támadási hatékonysága nagyon jó! A vendégek minden bizonnyal találnak lehetőséget a támadó harmadban, aminek köszönhetően nem kapnak ma ki! Tipp: X2
  • West Brom – Southampton: Ez egy sokkal kiegyensúlyozottabb párharc lesz. A Southamptonnak volt egy remek időszaka a bajnokságban, rengeteg meccset nyertek meg sorozatban, míg a West Brom elsősorban a stabil védekezésével és a hazai pályán elért sikereivel jutott be a playoffba. A S’Oton nagyon erős támadásban, de a hátsó alakzat nem olyan stabil! A csapat 63 gólt kapott, ami kifejezetten sok volt a tabella ezen részében. Tipp: Legalább két gól lesz a meccsen.
tipp
Norwich – Leeds & West Brom – Southampton
X2 + több mint 1,5 gól a mérkőzésen | 1.70 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A tavalyi idény végén a feljutás kapujában elbukó Middlesbrough a Championship újoncát, a Lincoln Cityt fogadja. Mindkét csapat továbbjutott az EFL-kupa első fordulójából.
A tavalyi idény végén a feljutás kapujában elbukó Middlesbrough a Championship újoncát, a Lincoln Cityt fogadja. Mindkét csapat továbbjutott az EFL-kupa első fordulójából.
Az angol másodosztály, vagyis a Ligabajnokság a világ legerősebb másodosztálya, de a teljes pontvadászat-versenyben sem sok élvonal előzné meg Európában. Profizmus, alázat, fizikai erő és egy percig sincs megállás. Őszinte és férfias! Idén minden fordulóban átnézem az összes meccset és készítek egy kis beharangozót, amelyben tippeket is adok. A biztos kisebb szorzóktól a single is játékba küldhető erős oddszokig.

Megkezdődik a foci a Ködös Albionban végre! A 2026–27-es Championship-idény nyitómérkőzésén a Wolverhampton Wanderers hazai pályán fogadja a Blackburn Rovers együttesét. Mindkét csapat EFL-kupa-győzelemmel a háta mögött érkezik, így motiváltan vetik bele magukat a találkozó forgatagába.