2019.04. 27.

Nagyon komoly a cél a Middlesbrough számára!

Nagyon komoly a cél a Middlesbrough számára!

A Championshipben az első hat helyezett örülhet a végén, a Middlesbrough a 7. helyen áll, 67 ponttal, míg a Derby a hatodik, szintén 67 ponttal, de nekik egy meccsel kevesebb van! Igen izgalmas lesz a vége, hiszen a Kosok idegenbe mennek a 8. Bristol City-hez, ahol nem lesz könnyű nyerni, míg a Middlesbrough a 20. Reading-et fogadja. Az utolsó-utáni lehetőség ez a hazaiaknak, hiszen ha ma nem nyernek, akkor már biztosan elment a hajó.

LABDARÚGÁS, ANGOL LIGA BAJNOKSÁG
2019.04.27. 16:00
MIDDLESBROUGH - READING

  • Tony Pulis csapatánál egyértelműen a védelem az erősebb, viszont most három kulcsjátékos is hiányzik a védelemből, sem Ayala, sem Friend, sem Fry nem harcra képes. A középpálya igazán harcos! Az egykori fradista Muhammed Besic mellett a volt Chelsea-játékos John Obi Mikel is a csapat erősségei közé tartozik. De a szintén veterán Stewart Downing is fontos elem a középpálya működésében. Ennek a stabilitásnak köszönheti a csapat a helyezését, mert a támadó szekció sokkal gyengébb a táblázat ezen rétegében álló csapatokhoz képest. A 44 lőtt gólból Britt Assombalonga 12-őt vágott.
  • A vendégoldalon a Reading, akik vendégben nagyon visszafogottak, ha elhagyják a hazai pályát, a döntetlen is megfelelő eredmény! A 22 idegenbeli meccsből mindössze kettőt nyertek meg, 11-et döntetlenre hoztak, kilencet elbuktak. A forma rossz, immáron négy meccsen nem sikerült nyerniük, egyetlen egy pont az eredmény. Hét sérült van náluk, közte a 12 gólos Yakou Meite és az egyik fontos csatár Nelson Oliveira is!

Azt gondolom, hogy itt most akkora a motivációs hajtóerő a hazaiak számára, hogy döntetlennél rosszabb eredmény nem lesz, de a szerény góltermeléséről híres Middlesbrough- és az idegenben döntetlennel is megelégedő Reading meccsén nem várok sok találatot sem! Összetett tippem következik a Bet365 fogadáskészítőjével:

tipp
Middlesbrough – Reading
1X & kevesebb mint 3 gól a meccsen | 2.20 | (9/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A remek formában lévő Birmingham City hazai körülmények között fogadja a novemberben veretlen Watfordot a Championship hétfő esti rangadóján, ahol mindössze egy pont választja el egymástól a tabella középső régiójában tanyázó feleket.

A bajnoki tabella két ellentétes felében található csapat találkozik ma az angol Ligabajnokságban. Az Oxford United a 22. helyen próbálja meg megállítani az 5. Ipswich csapatát.
A bajnoki tabella két ellentétes felében található csapat találkozik ma az angol Ligabajnokságban. Az Oxford United a 22. helyen próbálja meg megállítani az 5. Ipswich csapatát.
A vendégek sereghajtók, komoly bajban vannak. A házigazda a play offra hajt, bár ehhez össze kellene kapnia magát mielőbb.
A vendégek sereghajtók, komoly bajban vannak. A házigazda a play offra hajt, bár ehhez össze kellene kapnia magát mielőbb.