friss 1 órája

Napi Favorit A-tipp: Két pofon után a kalapácsosok (Cardiff - West Ham)

Napi Favorit A-tipp: Két pofon után a kalapácsosok (Cardiff - West Ham)

A vendégek védelme felettébb gólképes, erre is alapozzuk mai tippünket.

Cardiff - West Ham 2026. november 04., szerda, 20:45, Labdarúgás - Angol Liga bajnokság

  • A walesi alakulat 13 fellépésen 14 egységet zsebelt be, ezzel a tabella második felében tanyázik. A kék-fehérek októberben futottak egy jobb szériát, ekkor három mérkőzésen maradtak veretlenek, ezek közül kettőt be is húztak, de legutóbb a Wolves ellen kapituláltak: a túra 3-0-ás hazai sikerrel zárult. Egyébként meglehetősen kétarcú a brigád teljesítménye, hisz míg hazai környezetben őrzik veretelenségüket (3-3-0), addig a túrákon még nem győztek (0-2-5). A gárda saját közönsége előtt mindig eredményes volt. 
  • Nuno Espirito Santo mester együttese egész szépen menetelt október közepén, ám az utolsó két bajnokiját egyaránt elveszítette a társulat. A kalapácsosok ráadásul otthonukban szerepeltke, ám előtt a Szentek, majd a West Bromxich isúgy tudott nála diadalmaskodni, hogy egyaránt három-három alkalommal vette be a londoniak kapuját. Most a West Ham csak a 8. helyen áll 22 ponttal - sűrű a tabella,így egy-sikerrel akár előzhet is az alakulat. AMiben bízhat, hogy a túrákon még nem kapott ki, a 3-3-0-ás sorához 15-7-es gólkülönbség jött össze. 
  • A WHU-t érezzük esélyesebbnek, de inkább a gólokra megyünk rá. A G/G+over remek választás lehet!  

 

 

100% BEFIZETÉSI BÓNUSZ és 3000 Ft értékű INGYENES FOGADÁS ütheti a markod, ha most regisztrálsz a Tippmixpróra!


 

tipp
Cardiff - West Ham
G/G+over | 1.53 | (1/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A listavezető a kisebb gödörben lévő Wrexham vendége lesz ma este. Kombi tippet hoztunk 1.9-ért
A listavezető a kisebb gödörben lévő Wrexham vendége lesz ma este. Kombi tippet hoztunk 1.9-ért
Mindkét gárda remekel, jelenleg rájátszást érő helyen állomásoznak. Mire mennek egymás ellen? Kombi tippet hoztunk.
Mindkét gárda remekel, jelenleg rájátszást érő helyen állomásoznak. Mire mennek egymás ellen? Kombi tippet hoztunk.
Mindkét gárda egykoron meghatározó tagja volt az élvonalnak, ám most csak a Championshipben vitézkednek. Igazi rangadót várunk ma délután!
Mindkét gárda egykoron meghatározó tagja volt az élvonalnak, ám most csak a Championshipben vitézkednek. Igazi rangadót várunk ma délután!