2020.03. 03.

FA kupa: Gólokra fogadunk a mai mérkőzésen!

FA kupa: Gólokra fogadunk a mai mérkőzésen!

A Chelsea és a Liverpool is rossz sorozatból érkezik. Melyik csapatnak sikerül a javítás? Melyik csapat jut a legjobb 8 közé? Nézzük, részletesebben!

LABDARÚGÁS, ANGLIA FA KUPA 2020.03.03. 20:45
CHELSEA – LIVERPOOL

  • A Bajnokok Ligájában nagy meglepetésre kikapott a Liverpool az Atletico Madridtól 1-0-ra. A hétvégén pedig a Liverpool elveszítette bajnoki veretlenségét, miután 3-0-ra nyert a Watford. Klopp szerint igazából nem történt semmi különös a hétvégén, csak az, hogy nem veretlenül lesz bajnok a Liverpool. Amit eddig elért az együttes az emberfeletti, 44 meccses bajnoki veretlenséget mutatott fel a csapat.
  •  Három fronton áll még az együttes, a bajnokság már biztosan meglesz, a Bajnokok Ligája még meglehet, illetve az FA kupa. Ezek közül az FA kupa a legkevésbé fontos a Liverpool számára.
  • A Shewsbury elleni újrajátszott mérkőzésen az U23-as csapat szerepelt. Ma is többen kapnak lehetőséget abból a csapatból, de azért kulcsjátékosok is szerephez jutnak. Van Dijk, Alexander-Arnold, Robertson és Firmino a kezdőben kaphat helyet a fiatalok mellett.
  • A Chelsea sem dicsekedhet az eredményeivel. A BL-ben a Bayern München ütötte ki őket 3-0-ra hazai pályán, majd nem bírtak a Bournemouth gárdájával, és csak a 85. percben sikerült az egyenlítés.
  • A legtöbb gólt lövő Tammy Abraham hiányozni fog sérülés miatt. Nem bevethető rajta kívül Christian Pulisic, Hudson-Odoi és N’Golo Kante.
  • A bajnokságban szeptemberben játszottak egymással a felek, amely találkozót 2-1-ra a Liverpool nyert meg.

Mindkét csapat célja a javítás. Nem a védekezésen, hanem a támadásokon lesz a hangsúly. Jó játékot és gólt várok mindkét oldalon. Tippem, mindkét csapat szerez gólt és 2,5 gól felett lesz a találatok száma.

tipp
Chelsea - Liverpool
Mindkét csapat szerez gólt és 2.5 gól felett | 1.90 | (9/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Vagyokakivagyok 2020-03-03 20:01:43
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.03.03. 20:45
Chelsea - Liverpool
Melyik félidőben lesz több gól?
2. félidőben
1.95 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1950

további tippjeink a Foci világából

A Premier League 37. fordulójában az Arsenal és a Burnley csap össze hétfőn este, 21 órakor az Emirates Stadionban. A listavezető Ágyúsok több mint két évtized után minden eddiginél közelebb vannak az angol bajnoki cím megszerzéséhez. Két mérkőzés van hátra, és a sorsuk a saját kezükben van. A vendégcsapat eközben már elbúcsúzott az élvonaltól.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Wolves már biztosan búcsúzik a Premier Ligától, míg a Fulham még halvány európai reményeit próbálja életben tartani.

A Newcastle United számára ugyan már nem fenyeget a kiesés réme, nem úgy a West Ham esetében! Parázs Premier Liga-derbire van kilátás, ahol várhatóan nem unatkoznak majd a nézők! Nézzük, le lehet-e csapni a Szarkát egy Kalapáccsal?