2019.01. 05.

FA Kupa: Kőkemény összecsapáson szerezhetünk remek szorzót!

FA Kupa: Kőkemény összecsapáson szerezhetünk remek szorzót!

Kicsit élesebb periódusába fordul az angol FA kupa sorozata, ahol, mint tudjuk már egy jó ideje az osztálykülönbségek bőven kiegyenlítődnek a gyepen. A Huddersfield látogatása az Asgton Gate stadionban is jó példa lehet erre, már csak azért is, mert a PL sereghajtója az utóbbi hetekben borzalmas formát mutat.

LABDARÚGÁS, ANGOL FA KUPA
2019.01.05. 18:30
BRISTOL CITY - HUDDERSFIELD

  • Az utolsó 8 bajnokiját elveszítette David Wagner együttese, de egyébként is a 21 eddig lejátszott bajnokijukból csak kettőt nyertek meg, de a 13 szerzett valamint 37 kapott gól sem kerül ki a dicsőségek falára vélhetően. Azt gondolom, ez a meccs számukra jó célt szolgál arra, hogy több poszton is változtassanak, kísérletezgessenek, főként a támadósorban, mely szekció rendkívül impotensen produkál. A Bristol már csak az említett eredményekből kiindulva is jó esélyekkel lép pályára hazai pályán, a formájuk is remek, hisz 8 meccse veretlenek a másodosztályban, az utolsó két fordulóban pedig győztesen hagyták el a pályát. Ezzel, valamivel kozmetikázták a gyengébb rajtot, hisz e pozitív periódus ellenére még mindig csak a 11. helyen tanyáznak. Lendületet vettek, s motiváltan léphetnek pályára, ami miatt érzésem szerint Johnson mester egy erős kezdőt küldhet ki, nem gondolnám, hogy kihagyja pl. a  támadósorból Diedhiout, vagy a középpálya bástyáját Marlon Packet, talán a kapuban lehet változás, s az eddig kevesebb lehetőséget kapó O'Leary állhat a ketrecbe.
  • Mindenképpen egy küzdelmes meccsre van kilátás, ahol a hazai pálya előnye is biztosan sokat számít ebben a nagy tradíciókkal bíró kupasorozatban, s a már említett osztálykülönbséget is eltüntetheti, aminek vége akár lehet Bristol továbbjutás, amiért 1,75-1,80 körüli szorzót tehetünk zsebre.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
bagesz16 2019-01-06 00:01:21
Gyönyöru fogás Gandras!

Én simán tettem 1-esbe!

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Wolvesnál továbbra is az első Premier League-győzelmükre vadásznak a 2025–26-os idényben, és szerdán este a Molineux Stadionban fogadják a Nottingham Forest csapatát egy kulcsfontosságú mérkőzésen.