2020.12. 08.

Gólos lehet az kupakaland

Gólos lehet az kupakaland

Az Angol EFL Trophy legjobb 32 csapata közé vágyódik mindkét alakulat, ugyanakkor azzal érdemes tisztában lenni, hogy nem feltétlenül a legerősebb összetételben lépnek pályára a csapatok.

Hull City - Crewe, 2020.12.08. 18:30, Labdarúgás, Angol EFL Trophy

  • A legjobb 32 közé jutás a tét a Johnstone's Paint Trophy-ban. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.
  • Mindkét alakulaz a League I-ban szerepel, a Tigrisek az élről várják a folytatást. A gárda a bajnokságban nem megy rosszul, győzelmek után legutóbb az Oxfordnál döntetlenezett. A FA-Kupának búcsút intett, ez mindenképpen csalódás, hiszen a Stevenage ellen illett volna továbbjutniuk. Ma a hétvégéhez képest több helyen is változik a kezdőcsapat. 
  • A Crewe a középmezőnyben tanyázik, idegenben különösen sebezhető a társulat. Gyenge szériát produkált az együttes, amlyet december első napján lezárt a Swindon egyőzésével, majd legutóbb a Burton otthonából hozott el egy pontot. Sérülések miatt vannak hiányzók, ráadásul néhány nap múlva a Northampton ellen ki-ki meccs vár a brigádra - jó eséllyel itt is peremeberek kapnak szerepet.
  • A kiscsapatok kupájában jó meccset várunk, amelyen három góllal legalább kalkulálunk!  
tipp
Hull City - Crewe
Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1.58 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Hull City - Crewe

2020. 12. 08. 18:30 | Angol EFL Trophy Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Bukayo Saka ebben a szezonban 6 bajnoki mérkőzésen 3 gólt szerzett, és ezzel ő az Arsenal legeredményesebb játékosa. A 25 éves angol szélső a hét közepén, a Lille elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen perceken belül betalált, miután beállt a kispadról. A Premier League címvédője vasárnap, 17.30-kor a Nottingham Forest otthonában lép pályára. A házigazdák sérülés miatt két alapembernek számító középhátvédjüket is nélkülözni kényszerülnek. Ez a sebezhetőség pedig tökéletes célpontot kínálhat az Ágyúsok legélesebb támadófegyverének.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A jó formában lévő Arsenal érkezik a nottinghami erdőbe és alighanem szétágyúzza a hazai brigádot. Lássuk!

Az úgynevezett M23-as derbi újabb kiadása következik, ezúttal Brightonban, a két csapat eltérő formában várja az összecsapást. Az M23-as derbi a Brighton és a Palace között kialakult rivalizálás neve, ami az M23-as autópályára utal. Érdekesség, hogy úgy alakult ki ez a szembenállás, hogy a két helyszín viszonylag messze van egymástól.