A 2025–26-os League One idény nyitómeccsén a Blackpool hazai pályán, a Bloomfield Roadon látja vendégül a Stevenage csapatát. A házigazdák célja egyértelműen a rájátszást érő helyek elérése, míg a vendégek a komoly tavalyi visszaesést követően javulni szeretnének.
- A Blackpool zsinórban harmadik idényét kezdi a harmadosztályban, miután a múlt szezonban a kilencedik helyen zárt, tizenegy ponttal lemaradva a rájátszást érő pozícióktól. Steve Bruce a szezon elején vette át a csapat irányítását, és 42 meccsen 17 győzelmet, 14 döntetlent és 11 vereséget könyvelhetett el. Az új idényre komoly célokat tűzött ki maga elé, ezért jelentősen megerősítette keretét. Az érkezők között van két kapus, Bailey Peacock-Farrell és Franco Ravizzoli, a védelmet Danny Imray, Fraser Horsfall és Michael Ihiekwe stabilizálhatja, míg a középpályára Jordan Brown és George Honeyman, a támadósorba pedig Niall Ennis érkezett. A felkészülési időszakban veretlenek maradtak, két győzelem (AFC Fylde, West Bromwich Albion) után két döntetlen (Salford City, Doncaster Rovers) következett. A szezonkezdet előtt több játékosra nem számíthatnak sérülés miatt, CJ Hamilton, Albie Morgan, Tom Bloxham, valamint a védők közül Imray és James Husband is hiányozni fognak, de a keret mélysége miatt pótolhatóak. A támadósorban kulcsszerep hárul majd Ashley Fletcherre, aki az előző idényben egyedüliként ért el legalább tíz gólt a csapatból, és most is a kezdőcsatárpáros tagja lesz.
- A Stevenage szintén harmadik idényét kezdi a League One mezőnyében, miután 2022–23-ban jutottak fel a negyedosztályból. A 2023–24-es kilencedik hely után tavaly visszacsúsztak a tabella 14. helyére, 15 győzelemmel, 12 döntetlennel és 19 vereséggel. A csapat vezetőedzője, Alex Revell, nyolc új játékost szerződtetett a nyár folyamán, köztük Jordan Houghton, Bez Lubala, Chem Campbell, Phoenix Patterson és Mathaeus Roberts is új arcok a keretben. A védelem szélét Jasper Pattenden és Saxon Earley, míg a kapusposztot az Aston Villától érkező Filip Marschall erősítheti. A felkészülési időszak vegyes képet mutat: öt meccsből kettőt nyertek meg, egy döntetlennel és két vereséggel zárult. A záróedzőmeccsen 2–1-re nyertek az MK Dons ellen, ám Jake Young kisebb sérülést szenvedett, így kérdéses a játéka. A védelemben várhatóan Luther James-Wildin, Charlie Goode, Carl Piergianni és Dan Butler kap helyet, míg a támadósorban Jamie Reid vezetheti a sort, aki a tavalyi nyolcgólos teljesítményén szeretne javítani. Fontos adalék, hogy a Stevenage eddig még soha nem tudott nyerni idegenben a Blackpool ellen, egy döntetlen és két vereség áll a nevük mellett ebben a párharcban.
- A Blackpool hazai pályán, megerősített kerettel és veretlen felkészülési sorozattal várja az idénykezdetet, míg a Stevenage formája továbbra is hullámzó, és korábbi vendégszerepléseik sem adnak okot bizakodásra a Bloomfield Roadon. Bár a hazaiaknak több sérülttel kell számolniuk, a keret mélysége és a célirányos erősítések miatt így is esélyesebbek a győzelemre!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!