2020.03. 10.

Gólokra várva! Portsmouth-Fletwood.

Gólokra várva! Portsmouth-Fletwood.

Ugyanannyi ponttal állnak a playoff zóna alsó határán, remek alkalom ez a mai hogy leszakítsák a másikat magukról.

  • Hazai pályán még nem kapott ki ebben a szezonban Kenny Jackett gárdája, ami mindenképpen nagy önbizalmat kölcsönözhet a játékosoknak mikor pályára lépnek a Fratton parkban, ahol átlagosan 86%-os a lelátók kihasználtsága. Azonban a jelenlegi formájuk nem túl acélos, miután kiestek a az Arsenallal szemben a kupában, a bajnokságban is vereséget szenvedtek. A védelem egyik oszlopára Burgessre eltiltás miatt biztosan nem számíthat a szakvezetés, de Ben Close játéka is kérdéses sérülés miatt.
  • A vendégek szintén 59 pontot gyűjtöttek eddig, akárcsak a hazaiak, ráadásul 85-85 gól esett a találkozóikon, tehát még ebben is nagyon követik egymást. Rendkívül szoros az angol harmadosztály, elég csak azt figyelembe venni, hogy a listavezető, és a 12 Burton között mindössze 10 egység húzódik meg.Ebben a helyzetben ezek az összecsapások különösen felértékelődnek, akár hat pontos találkozónak is beillenek. Akad náluk is olyan aki sérülés miatt kénytelen kihagyni a találkozót, az előrejelzések szerint ugyanis Rossiter, és Dempsey játéka is erősen kérdésessé vált. Elől a 9 gólos Evans ott lehet a kezdőben, az ő feladata lesz elsősorban a a csapat statisztikáján javítani, hisz a ligában a 2. legtöbb kihagyott ziccerrel rendelkeznek a Pompey mögött.
  • A vendégek fantasztikus formája úgy gondolom elegendő lehet a hazaiak megszorongatásához, a gólváltás ott lóg a levegőben.
tipp
Portsmouth - Fleetwood
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.90 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Portsmouth - Fleetwood

2020. 03. 10. 20:45 | Angol Liga 1. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A kiesés elől menekülő házigazda ma a listavezetőt fogadja. Van egy megérzésünk a meccsel kapcsolatban.
FociAngolLiga 1
Tipp
A kiesés elől menekülő házigazda ma a listavezetőt fogadja. Van egy megérzésünk a meccsel kapcsolatban.
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!