2019.03. 26.

Javítanak a piros-fehérek?

Evergreen11
Javítanak a piros-fehérek?

A házigazda botrányosan teljesít az elmúlt hetekben. Ma ismét gólokat érzünk a fellépésén...

LABDARÚGÁS, ANGOL LIGA 1.
2019.03.26. 20:45
DONCASTER - BRISTOL ROVERS

  • Áll a bál a Roversnél. A piros-fehérek 57 ponttal már csak a 7. pozíciót foglalják el, botrányos formában futballoznak hosszú hetek óta. A nyeretlen széria immár hét meccs óta tart, szombaton a listavezető Luton végezte ki a társulatot, megalázó 4-0 lett a végeredmény. A gólom tekintetében nem állnak rosszul a fiúk, sőt, a hazai mérlegükre sem lehet panasz:  9-7-2-es eredménysorhoz 33-17-es találati mutató társul. Az igazat megvallva viszont az elkeserítő, hogy a fent említett periódusban csak három gólt szereztek Wilksék. Ma egy bekk és egy középpályás sérülés miatt nem lesz bevethető.
  • A Bristol még nem lélegezhet fel, ugyanis 45 pontos, a kiesők pedig 42-nél járnak. A Rovers formájában bízhat, no és a január 6-án kinevezett ír szakemberben, Graham Coughlanben. Az új menedzserrel sokkal jobban megy a sárga-kékeknek, mindössze két vereséget szenvedtek el az új érában, és vendégként különösen veszélyesek: 7-6-6 a statisztikájuk, legutóbb Sunderlandben, tavaly december közepé maradtak pont nélkül a túrákon! A hétvégén 2-2-es remit értek el  a rivális Plymouth otthonában. Friss sérült nincs a keretben, egy walesi játékos viszont a válogatotthoz utazott.
  • Kissé meglepődtünk, hogy a hazaiak szorzója 1.8 alatt van - megérzésünk szerint nem feltétlenül a házigazda a meccs esélyese. Az X2 1,77-et fizet, mi teszünk egy próbát!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tutti666 2019-03-27 01:41:38
Igen igen 4~1 majdnem bejott a tipp...

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A kiesőzónától eltávolodó Barnsley hazai pályán fogadja a komoly gödörben lévő Northampton Townt!
FociAngolLiga 1
Tipp

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A League One mai rangadóján a Huddersfield Town hazai körülmények között fogadja a Luton Town csapatát a felsőházi rájátszásért zajló versenyfutásban.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Fontos alsóházi rangadót rendeznek a League One mai játéknapján, amikor a bennmaradásért küzdő Doncaster Rovers a szintén veszélyzónához közeli Leyton Orientet fogadja.