Hat meccs, egy pont - nem ilyen rajtról álmodoztak a Peterborough szurkolói. Ma sem lesz egyszerű dolga a társulatnak, ugyanis az otthon eddig száz százalékos Huddersfieldhez látogat. Kombi tippel érkezünk.
- A Huddersfield hat bajnokit játszott eddig az idei kiírásban, ezek közül négyet behúzott, kettőt leveszített, így jelenleg 12 egységével a 6. pozíciót foglalja el a Legaue I-ban, azaz az angol harmadik vonalban. A kék-fehérek a kupákban is szépen teljesítenek, a Ligakupában például az élvonalbeli Sunderlandet búcsúztatták. A bajnokságban rangadót vívtak legutóbb, akkor a Barnsley ellen idegenben alulmaradtak. Ami viszont a hazai teljesítményüket illeti, nos, az makulátlan: három csata, három siker, 6-0-ás gólkülönbséggel!
- Darren Ferguson menedzser együttese meggyengült a nyáron, és tegyük hozzá, már tavaly sem brillírozott a társulat. Nos, a rajt ilyen előjelekkel talán nem is okozott akkora meglepetést: hat mérkőzést követően egyetlen egység áll az alakulat neve mellett - nem csoda, hogy utolsó a ligában a kék-fehér sereg, amely már a Ligakupától is búcsúzott. Vendégségben eddig felettébb tisztelettudó volt, mindannyiszor kapitulált, egy találatára héttel feleltek az ellenfelek.
- A házigazda a mérkőzés esélyese, kétesélyben fogadunk a Huddersfieldre, emellett szögletekben gondolkodunk, valamit legalább két találattal kalkulálunk!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!