Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke is csökken. Két kiesés elől menekülő csapat csap össze a League One alsóházában, amikor a sereghajtó Shrewsbury Town hazai pályán fogadja a szintén veszélyben lévő Bristol Roverst. A Shrews mindössze 27 ponttal áll az utolsó helyen, míg a vendégek 35 ponttal a 20. helyet foglalják el, éppen a kiesőzóna felett.
Shrewsbury Town - Bristol Rovers
2025. március 04., kedd,20:45
Labdarúgás - Angol Liga 1.
Tipp: Bristol Rovers +2,5 (a kétgólos hazai győzelem még nyer!)
Odds: 1,51
Stake: 9/10
Indoklás:
- A Shrewsbury Town tíz éve szerepel a harmadosztályban, ám most komoly veszély fenyegeti őket, hiszen 34 forduló után csak 27 pontot gyűjtöttek, ami hét győzelemből, hat döntetlenből és 21 vereségből áll össze. A csapatot november óta Gareth Ainsworth irányítja Paul Hurst távozása után, ám az új edző sem tudta jelentősen javítani az eredményeket: 19 mérkőzésen öt győzelmet, négy döntetlent és tíz vereséget számlálnak. Az utóbbi időszak különösen gyenge volt számukra, hiszen öt meccse nyeretlenek, ebből négyszer kikaptak. A helyzetük egyre kilátástalanabb, bizony ebből egyre biztosabb a kiesés megvalósulása!
- A Bristol Rovers sem lehet nyugodt, hiszen 33 mérkőzés után 35 ponttal csupán két ponttal előzik meg a kiesőzónát. Az eddigi szezonban tíz győzelmet, öt döntetlent és 18 vereséget könyvelhettek el. Az utóbbi hetekben ők is gyenge formát mutatnak, hiszen sorozatban három vereséggel érkeznek erre a mérkőzésre, így nekik is égetően szükségük lenne a pontokra. Egy győzelemmel hat ponttal növelhetnék előnyüket a kiesőhelyekhez képest, ami jelentős lépés lenne a bennmaradás felé.
- Mire számíthatunk mindezek alapján? Mindkét csapat rossz formában van, és hosszú vereségsorozatot próbál megtörni. A Bristol Rovers jobb helyzetből várhatja az összecsapást, és az elmúlt években kedvezőbb eredményeket értek el a Shrews ellen. A vendégek támadósora erősebbnek tűnik, és a döntetlen is könnyedén benne van, sőt még a hazai győzelem esélye is megvan. Viszont az szinte teljesen kizárt, hogy a hazai gárda két gólnál nagyobb különbséggel nyerjen! És a szorzó még erre is kifejezetten jó egy szelvénytippnek!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!