Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke is csökken. A Harrogate egymás után kétszer is 2-0-ra győzött a Barrow és Cheltenham Town ellen, így megerősítve túlélési esélyeiket, míg a vendégek szintén három pontot tettek zsebre legutóbb a Brimley ellen, így ma motiváltak lesznek.
Harrogate Town - Colchester United
2025. január 21., kedd,20:45
Labdarúgás - Angol Liga 2.
Tipp: Kevesebb, mint 2,5 gól a mérkőzésen
Odds: 1,65
Stake: 8/10
Indoklás:
- A Harrogate a közelmúltban remek formát mutatott, hiszen két egymást követő 2-0-s győzelemmel megszerezték azokat a fontos három pontokat, amelyek segítenek elkerülni a kiesést. A csapat hazai pályán igyekszik kihasználni ezt a momentumot, hiszen az utolsó három mérkőzésükből mindegyiket megnyerték, és most egy újabb győzelemre törnek. Harrogate célja, hogy megverjék a Colchestert, így előrébb léphetnek a tabellán, a győzelem pedig 14. helyre repítené őket. A Colchester számára a középmezőny a cél, de ehhez nem elég a jó hazai teljesítmény! Az idegenbeli teljesítményük nem a legjobb, mivel az idényben mindössze két győzelmet arattak idegenben. A csapat számára egy győzelem kulcsfontosságú lenne a kiesési zónától való távolodás érdekében.
- A Harrogate hazai pályán erősebb formát mutat, míg a Colchester idegenbeli teljesítménye gyenge. Mivel a két csapat legutóbbi találkozóin mindig a hazai csapat győzött, és figyelembe véve, hogy a mérkőzés kulcsfontosságú a túlélés szempontjából, várható, hogy Harrogate 1-0-ra nyeri a mérkőzést. A kevés gólra számíthatunk, mivel mindkét csapat erősebb védekezésre helyez hangsúlyt, és Colchester idegenbeli gyengélkedése is hozzájárul ahhoz, hogy valószínűleg nem lesz sok gól.


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!