2019.03. 27.

Mély gödörből kászálódna ki a St.Johnstone!

Liguriano
Mély gödörből kászálódna ki a St.Johnstone!

Három vereség után próbál talpra állni a skót élvonalban a hazai gárda, a sereghajtó ellen jó esélyük nyílik ma a győztes útra való visszatérésre. Sikerükkel némi matematikai esélyük nyílna a top 6-ba való kerülésre, ami mindenképpen motiválhatja Wright csapatát.

LABDARÚGÁS, SKÓT BAJNOKSÁG
2019.03.27. 20:45
ST. JOHNSTONE - ST. MIRREN

  • St.Johnstone. A jelenleg 9. vendéglátócsapat egy borzalmasan rossz szériában van jelenleg, az elmúlt 8 meccsen mindössze csak egyetlen pontot tudtak szerezni. A legutóbbi sikerük hazai pályán született még január 23-án a Livingston ellen, a győztes gól a hajrában született Davidson révén. Tommy Wright csapata 11-5-13-as mérleggel bír, a 2019-es gödör a gólok számában is megmutatkozik, hisz idén még csak négy alkalommal voltak eredményesek. A középpályán Wright továbbra is sérült, de rajta kívül gyakorlatilag mindenki játékra kész, így egy nagyon erős kezdőt küldhetnek ki, és vinnék tovább a két csapat közti sorozatot, hisz a két együttes négy utolsó egymás ellenijét nyerte a St.Johnstone ráadásul kapott gól nélkül. 
  • St.Mirren. Ádáz küzdelmet vív olykor saját magával is a sereghajtó St.Mirren. Jelenleg három győzelmet tudtak fölmutatni a bajnokságban eddig, amiből három jött össze hazai környezetben, egy pedig idegenben. A harmadik legtöbb góllal bírnak, 56 alkalommal vették be a kapujukat, ebből 34 történt vendégként, és 19 alkalommal kaptak egynél több gólt. A legutóbbi bajnokin Paisleyben a Kilmarnoctól kaptak ki egy a hajrában esett góllal, küzdöttek viszont olyan mintha idén a csapat ereje ebben kimerülne, és mint ahogyan az a meccsek többségén tapasztalható volt előbb-utóbb felőrlik a szerkezetüket. 

tipp
St. Johnstone - St. Mirren.
St.Johnstone | 1.76 | (1/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az EFL Kupa első fordulója zárul ezzel a mérkőzéssel, ami azért is lesz pikáns, mert ez a Devon Derby első szezonbeli kiadása! Két motivált gárda találkozik majd, népes szurkolósereg előtt!
Az EFL Kupa első fordulója zárul ezzel a mérkőzéssel, ami azért is lesz pikáns, mert ez a Devon Derby első szezonbeli kiadása! Két motivált gárda találkozik majd, népes szurkolósereg előtt!
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A tegnapi EFL-dömping mellett mára is maradt kupameccs, ahol a Mansfield Town hazaia pályán fogadja a Sheffield United csapatát.

Ma nem OVER/UNDER – BTTS/NO BTTS ajánlatokkal jövök, hanem a mai EFL‑kupás játéknapot vesézzük ki! Olyan lesz, mint egy svédasztal! Rengeteg meccs, rengeteg potenciális érték. A sorozat sajátossága, hogy a nagyok tartalékosabb kerettel, a kisebbek pedig életük lehetőségével futnak ki a gyepre, ebből pedig minden évben születnek gólzáporos fordulatok, makacs underdog‑fellángolások és olyan szelvények, amelyek egyetlen jó tippel is szépen fizetnek. Átnéztem az összes találkozót, kiválasztottam közülük 24 mérkőzést, és mindegyikhez adok egy logikus, érveléssel alátámasztott tippet. Lesz köztük Over 2,5, BTTS, 1–X–2, valamint kétesély is. A szorzók palettája széles, akad majd olyan, amely singleként is vállalható, mások duplába illenek, és természetesen szelvénytippek is vannak bőséggel a kínálatban.