Két veretlen csapat, egy történelmi párharc, és egy várhatóan kiegyenlített összecsapás. A Crystal Palace és a Liverpool egymásnak feszülnek a Selhurst Parkban, ahol nemcsak a három pont, hanem a veretlenség megőrzése is tét. Szikrázó mérkőzés várható!
- A Crystal Palace jelenleg a Premier League leghosszabb veretlenségi sorozatát birtokolja, és szombaton a tizenkettedik egymást követő bajnoki mérkőzésén szeretné megőrizni ezt a státuszt. Oliver Glasner irányítása alatt az együttes szeptember 20-án aratott 2-1-es győzelmet a West Ham United otthonában, ahol Jean-Philippe Mateta és Tyrick Mitchell találatai döntötték el a londoni derbit. A csapat eddig mindössze két gólt kapott a bajnokságban, ami az Arsenal mellett a legjobb védelmi mutató. A szezonkezdet kifejezetten biztató az FA-kupa címvédő számára. Liverpool elleni rangadó után a Dynamo Kiev elleni Konferencia Liga csoportmeccs következik, de talán nem túlzás kijelenteni, hogy a Premier Liga-meccs a prioritás, hiszen a Pool sokkal erősebb ellenfél, mint a Vörösök. Vannak sérültek a Palace háza táján, Cheick Doucoure, Chadi Riad, Walter Benitez, Odsonne Edouard és Caleb Kporha nem bevethető, viszont Yeremy Pino és Ismaila Sarr már edzésbe álltak, így jó eséllyel pályára léphetnek.
- A címvédő Liverpool szintén veretlen a Premier League-ben, és eddig hibátlan mérleggel áll! Hat győzelem, nulla döntetlen, nulla vereség. Arne Slot együttese legutóbb a Southampton ellen nyert 2-1-re az EFL-kupa harmadik fordulójában, ahol Hugo Ekitike késői gólja döntött, bár a francia támadó második sárga lapja miatt eltiltásra került, így nem léphet pályára a Palace ellen. Mondjuk semmi sem bizonyítja a klub erejét, minthogy Ekitike helyére egy bizonyos Isak állhat majd. A győzelmi sorozat immár hét mérkőzésre nyúlik minden sorozatot figyelembe véve, és a hatodik siker a városi rivális Everton elleni 2-1-es diadal volt. Bár a Liverpool még nem aratott igazán meggyőző győzelmeket, a tabellán így is öt ponttal vezeti a mezőnyt. Giovanni Leoni súlyos sérülést szenvedett, ő várhatóan az egész szezont kihagyja. Florian Wirtz szerepeltetése kérdéses, miután a Merseyside derbin a kispadra szorult, de a S’Oton ellen a cserecsapat játszott. Szoboszlai Dominik és Milos Kerkez várhatóan kezdőként futhatnak ki a Palace otthonában.
- A Crystal Palace rendkívül szervezett, nehezen feltörhető csapat benyomását kelti, amit a kiváló védelmi statisztikák is alátámasztanak. A Liverpool bár hibátlan mérleggel áll, győzelmei nem voltak lehengerlőek, és gyakran csak a hajrában tudta eldönteni a találkozókat. A Selhurst Parkban ugyan jó múltjuk van, de a Community Shield vereség, valamint a Palace jelenlegi formája azt mutatja, hogy Glasner együttese képes megnehezíteni a dolgukat. A hazaiak motiváltak, hiszen nemcsak a veretlenségüket, hanem a nemzetközi szereplés előtti lendületüket is megőriznék. Olyan nincs, hogy egy csapat mindig nyer! Még a legerősebbeknek is becsúszik egy-egy döntetlen vagy vereség is. A Crystal Palace pedig erős csapat, jó formában van és hazai pályán simán képes lehet egy döntetlenre a Liverpool ellenében!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Cagliari - Internazionale
Internazionale
Tottenham - Wolverhampton
Hazai és kevesebb
Villarreal - Ath. Bilbao
Igen
tippszelvény
Wolfsburg - RB Leipzig
Wolfsburg
Chelsea - Brighton
Chelsea
Crystal Palace - Liverpool
Igen
Atl. Madrid - Real Madrid
Igen és több, mint 2,5
tippszelvény
Crystal Palace - Liverpool
Vendég és kevesebb