friss 1 órája

A Nap Tippje: Newcastle United – Everton

A Nap Tippje: Newcastle United – Everton

A Premier League kilencedik fordulójának zárómérkőzésén a Newcastle United az Evertont fogadja a St James’ Parkban. A két együttes néhány nappal ezelőtt az EFL-kupában már összecsapott egymással, akkor David Moyes csapata 3–1-es győzelmet aratott. Vajon ma máshogyan lesz?

  • A Newcastle számára gyorsan szertefoszlott a remény, hogy három idényen belül másodszor is elhódítsa a Ligakupát, miután a hétközi találkozón az Everton egy huszonöt perces rohammal eldöntötte a továbbjutás kérdését. A gól nélküli első 34 percet követően James Garner, Hayden Hackney és Thierno Barry is betalált, így a hazaiak már a 69. percre háromgólos előnybe kerültek. Dan Burn hajrában szerzett találata csupán szépségtapasznak bizonyult. A kupakudarc a Newcastle negyedik mérkőzésén már a harmadik vereség volt az összes sorozatot figyelembe véve. A szarkák aztán a Premier League-ben viszont sikerült javítaniuk, a nyolcadik fordulóban 2–0-ra győztek a Crystal Palace otthonában. Ez volt a csapat harmadik bajnoki sikere a szezonban, amellyel egyelőre a tabella első felében maradt. Védekezésben azonban továbbra is akadnak problémák, az első nyolc fordulóban 14 gólt kaptak, ami a Premier League első tíz helyezettje közül csak a Chelsea mutatójánál rosszabb. Hazai pályán sem meggyőző a mérlegük, hiszen négy bajnoki találkozójukból mindössze egyet nyertek meg, ráadásul a St James’ Parkban ebben az idényben még egyetlen sorozatban sem tudtak kapott gól nélkül zárni, öt hazai mérkőzésükön összesen nyolcszor vették be a kapujukat! Will Osula, Lewis Miley, valamint Matias Fernandez-Pardo játéka bizonytalan. Ewen Jaouen és Tino Livramento viszont biztosan nem léphet pályára.
  • Az Everton a hétközi kupasiker ellenére sem érkezik különösebben jó bajnoki formában Newcastle-be. A liverpooli együttes az Arsenal ellen 2–0-ás vereséget szenvedett az előző fordulóban, miután mindkét félidőben egy-egy beadást követően kapott gólt. Előbb Ezri Konsa egy szöglet után, majd Gabriel Magalhaes talált be, így a címvédő mindhárom pontot otthon tartotta. A Ligakupában elért továbbjutás uátn a Premier League-ben látványos visszaesés következett be, az Everton az első hat bajnokiján még veretlen maradt, azóta viszont egymás után kétszer kapott ki úgy, hogy gólt sem szerzett. Idegenben továbbra is az első győzelmét keresi, az eddigi négy mérkőzésén három döntetlen mellett egyszer vereséget szenvedett. A Newcastle elleni hétközi siker ugyanakkor jól illeszkedik a két csapat közelmúltbeli párharcainak alakulásához, hiszen az Everton az utolsó négy egymás elleni mérkőzéséből hármat megnyert, míg a Newcastle az előző hét találkozón mindössze egyszer tudott győzni. A keret összeállítását Jack Grealish fegyelmi ügye is befolyásolhatja, a szélső állítólag egy edzést is kihagyott, ezért a Ligakupában nem szerepelt, hétfői visszatérése pedig továbbra sem biztos. A hiányában Brennan Johnson és Tyrique George kapott lehetőséget az Arsenal ellen, de Johnson eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így Tyler Dibling akár a Premier League-ben is kezdőként bizonyíthat. Kedvező hír David Moyes számára, hogy Jarrad Branthwaite várhatóan visszatérhet.
  • A hétközi kupamérkőzés eredményéből önmagában nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, hiszen a Newcastle most ismét hazai pályán szerepelhet, ahol ebben az idényben egy kivételével minden mérkőzésén legalább két gólt szerzett. A Szarkák védelme ugyanakkor rendszeresen sebezhetőnek bizonyul, így az Evertonnak is lehet esélye a gólszerzésre.

​100% BEFIZETÉSI BÓNUSZ és 3000 Ft értékű INGYENES FOGADÁS ütheti a markod, ha most regisztrálsz a Tippmixpróra!

tipp
Newcastle United – Everton
Mindkét csapat szerez gólt és több, mint 2,5 gól a meccsen | 1.91 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Alexander Isak a legutóbbi 7 bajnokiján 6 gólt szerzett, így kirobbanó formában várja az Arsenal elleni ma esti rangadót. Úgy tűnik, hogy a Liverpool svéd csatára az utóbbi hetekben teljesen maga mögött hagyta a – sérüléseiből is adódó – mélypontját, aminek köszönhetően fizikálisan és mentálisan újra a csúcson teljesít. Dacára annak, hogy dinamikus megindulásai mellett különleges játékstílusa és intelligens helyezkedése révén komoly fejtörést okozhat még a címvédő védelmének is, csaknem triplázó szorzóval fogadhatunk a találatára.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Az Aston Villa és a Fulham egyaránt sorozatban harmadik bajnoki győzelmére készül, miután az előző két fordulóban mindkét együttes begyűjtötte a maximális pontszámot. Jó kis meccs várható.

Carrick utolsó meccse lehet a Chelsea elleni, megdöbbentő, hogy ő ülhet a kispadra szombaton.
Carrick utolsó meccse lehet a Chelsea elleni, megdöbbentő, hogy ő ülhet a kispadra szombaton.