friss 4 órája

A Nap Tippje: Nottingham Forest - Aston Villa

A Nap Tippje: Nottingham Forest - Aston Villa

A kiesőzónát elhagyni készülő Nottingham Forest hazai pályán fogadja a BL-helyekért harcoló Aston Villát. Mindkét fél számára komoly tétje van az összecsapásnak, így támadó szellemű összecsapás várható.

  • A Forest a 16. helyen várja a találkozót, az Aston Villa pedig a negyedik pozícióból, hatpontos előnnyel a BL-indulásért zajló versenyben. Vitor Pereira együttese a portói 1–1-es döntetlen után is jelezte, hogy a bajnokság élvez prioritást, és négy mérkőzés óta veretlen minden sorozatot figyelembe véve, közte egy 3–0-s siker a Tottenham otthonában. A lendületet ugyan megtörte a válogatott szünet, de a csapat felfrissülve térhet vissza a bennmaradásért vívott harcba. Hazai pályán ugyanakkor kifejezetten gyengén teljesítenek eddig ! 15 bajnokiból mindössze hármat nyertek meg, és december közepe óta nem tudtak otthon győzni a Premier League-ben, ráadásul a hazai 13 szerzett góljuk a legkevesebb a mezőnyben. Ugyanakkor az utóbbi öt hazai bajnokiból négy döntetlennel zárult, egyetlen vereségük pedig egy utolsó pillanatos Liverpool-gól miatt született. Elliot Anderson visszatér eltiltás után, Chris Wood már pályára lépett sérülését követően, de a támadósor élén Igor Jesus várható.
  • Az Aston Villaó két egymást követő idegenbeli bajnoki vereség után érkezik, miután kikapott a Wolverhampton és a Manchester United otthonában, viszont az Európa-ligában győzelmeket aratott Lille-ben és Bolognában, utóbbit 3–1-re. Unai Emery együttese számára a nemzetközi porond kiemelt jelentőségű, miközben a bajnokságban meglévő előnyük elegendőnek tűnik, ha nem kezdenek el sorban veszíteni. A City Ground azonban eddig nem volt számukra kedvező helyszín! Az elmúlt három próbálkozásból egyszer sem tudtak itt nyerni, sőt az utolsó kettőt elveszítették. A közelmúlt egymás elleni meccsein egyik csapat sem tudta kapott gól nélkül lehozni a találkozóit és ez nagyon fontos tény a tippünk szempontjából! A Villánál Ollie Watkins jó formában van, a Bologna ellen duplázni tudott.
  • Szoros, kiegyenlített mérkőzés várható, ahol a gólváltás mellett döntetlen-közeli eredmény születhet.

👉 Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

 

tipp
Nottingham Forest - Aston Villa
Mindkét csapat szerez gólt | 1.71 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az angol bajnokság hétvégi rangadóján kékmezes csapatok találkoznak egymással.
Az angol bajnokság hétvégi rangadóján kékmezes csapatok találkoznak egymással.
Scott Parker együttese készülhet a Championshipre, a vendégek a válogatott szünet előtt a szebbik arcukat mutatták. Hozunk egy letisztult tippet.
Scott Parker együttese készülhet a Championshipre, a vendégek a válogatott szünet előtt a szebbik arcukat mutatták. Hozunk egy letisztult tippet.
A „vörösök” kétségbeesetten próbálja megmenteni borzalmas szezonját.
A „vörösök” kétségbeesetten próbálja megmenteni borzalmas szezonját.