2025.12. 28.

A Nap Tippje: Sunderland - Leeds United

A Nap Tippje: Sunderland - Leeds United

A nemzetközi porondra törő Sunderland hazai pályán fogadja a formába lendülő, de továbbra is alsóházi Leeds Unitedet. Kőkemény ütközet várható, ahol egyik csapat sem adja majd könnyen a bőrét!

  • A Sunderland a forduló megkezdése előtt a 6. helyen állt a tabellán, de péntek-szombati meccsek átrendezték a helyzetet. A gárda legutóbb gól nélküli döntetlent játszott a Brighton ellen, és az idény során már most több pontot gyűjtött, mint amennyivel a Leicester City kiesett az előző szezonban. A csapat az utóbbi öt mérkőzéséből csak egyet veszített el, azt is a második helyezett Manchester City ellen, miközben két egymást követő meccsen nem kapott gólt sem! A csapat támadójátéka visszafogott, az elmúlt három találkozón mindössze egy gólt szerzett, Regis Le Bris együttese elsősorban a stabil védekezésére támaszkodik! Hazai pályán különösen erős a Sunderland, a Stadium of Lightban még veretlen a bajnokságban, öt győzelem és három döntetlen a mérleg! A keretet ugyanakkor komolyan érintik az Afrika-kupa miatti hiányzók, több alapember nem áll rendelkezésre! Simon Adingra biztosan a kezdőcsapatban kap helyet elöl, de Chris Rigg bevetése is szóba kerülhet. A középpályán Granit Xhaka irányíthat, a védelemben pedig Ballard és Alderete biztosít.
  • A Leeds United a 16. helyről kezdte a fordulót, 19 pontjuk van, küzdenek a bennmaradás érdekében és ezt egyelőre sikerrel teszi. A Crystal Palace elleni 4–1-es győzelem tovább erősítette a csapat lendületét, hiszen az elmúlt négy mérkőzéséből háromszor legalább három gólt szerzett. Daniel Farke csapata legutóbbi négy bajnokiján veretlen maradt, két győzelem és két döntetlen révén eltávolodott a kiesőzónától, a 18. helyezett West Hamhez képest már hatpontos előnyt épített ki. A pozitív széria ellenére idegenben továbbra is gyengébbek az eredmények, hiszen a Brentford elleni döntetlen előtt hat vereséget szenvedtek el hét vendégfellépésükön. A Sunderland ellen ugyanakkor az utóbbi három meccsen veretlenek, legutóbb februárban 2–1-re nyertek. A Leeds sérültlistája rövid, Nmecha, Daniel James és Sean Longstaff hiányozhat, miközben a támadósorban Calvert-Lewin és Okafor párosa kaphat szerepet, a középpályán pedig Ampadu irányíthat Stach és Aaronson társaságában.
  • A Sunderland alapvetően a védekezésben jobb, a Leeds pedig mivel idegenben gyenge, sokkal jobban ügyel majd a hátsó alakzat biztonságára! A Sunderland támadásban nem erős, ráadásul sok hiányzója van! Összességében kevés gólhelyzet, kevés szöglet és kevés gól várható!

Ne hagyd ki a ziccert és szerezd meg a Tippmixpro-bónuszodat. Regisztrálj itt!

tipp
Sunderland - Leeds United
Kevesebb, mint 2,5 gól a meccsen és kevesebb, mint 12,5 szöglet a meccsen | 1.78 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
aniduula 2025-12-28 12:30:06
pracc

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.12.28. 12:30
Milan - Hellas Verona
1X2 + Gólszám 1,5
Hazai és több
1.62 3 - 0
2025.12.28. 13:30
Gabon - Mozambik
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
1.68 2 - 3
2025.12.28. 16:00
Egyenlítői-Guinea - Szudán
Kétesély
Egyenlítői-Guinea vagy Döntetlen
1.25 0 - 1
Eredő odds 3.40
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3400

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Premier League 24. fordulójának zárásaként két újonc találkozik Sunderlandben. A Fekete Macskák a tabella felső felébe kapaszkodnának vissza, míg a Burnley biztos kiesőhelyről várja a hétfő esti összecsapást.