2019.01. 25.

Csúcsderbi a FA-Kupában!

Csúcsderbi a FA-Kupában!

December 5.-én találkoztak egymással utoljára a felek, akkor a bajnokságban 2-2-re végeztek az Old Traffordon. Ám azóta történt egy, s más a vörös ördögöknél, ahol az egykori remek támadó Solskjaer történelmet írhat a bemutatkozásával. Ezúttal az FA kupa legjobb 16 együttese közé kerülés a cél az Emiratesben, ahol a négy korábbi egymás ellenijükön két manchesteri győzelem is született.

LABDARÚGÁS, ANGOL FA KUPA
2019.01.25. 20:55
ARSENAL - MANCHESTER UTD.

  • Emery együttese a bajnokikat tekintve hazai környezetben rendkívül meggyőző, egyetlen vereségük még augusztusban született, az utolsó 5-öt megnyerték, köztük a Chelsea, illetve a Spurs ellenit is. Több sérülttel is számolnak, Welbeck mellett Bellerin is hosszú időre dőlt ki, de Mkhitaryan  játéka is kérdésessé vált. A spanyol jobb-hátvéd helyét Lichtsteiner veheti át, és a Chelsea elleni meccshez képest nem kizárt, hogy a Lacazette-Aubameyang kettős közül csak a francia kezd, illetve hogy Özil ezúttal megkapja a lehetőséget. A másik oldalon is akadnak olyanok, akik nem teljesen egészségesek, Smalling, Rojo, Fellaini mellett Rashford sem biztos, hogy vállalja a játékot, viszont így Lukaku juthat szerephez, ha csak nem talál ki valami újabb meglepőt a norvég.
  • Az elmúlt szezonban a döntőig menetelt a United és nem gondolnám, hogy a felek egy legyintéssel elintéznék ezt a nagy tradícióval bíró sorozatot, hisz Angliában trófeát nyerni idén csak itt van esélyük. Kíváncsian várom, hogy folytatódik-e a manchesteriek remek szereplése, vagy hogy az Arsenal tovább tarol-e otthon, persze mindkét oldalon nem teljesen arra a kezdőkre kell számolni, mint ha a bajnokságban feszülnének egymásnak. Úgy gondolom, a hazai pálya előnye ismét sokat érhet az ágyúsok esetében, és az olykor még a védekezésben hibákat ejtő vendégek hibáit kihasználhatják. Az Arsenal két szerzett góljára 1,90-es oddsot adnak a fogadóirodák.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Komoly téttel érkező londoni rangadót rendeznek a Stamford Bridge-en, a Chelsea a halovány európai kupaindulós-reményeit próbálja életben tartani, miközben a Tottenham a bennmaradás küszöbén egyensúlyoz.

A Premier League 37. fordulójában az Arsenal és a Burnley csap össze hétfőn este, 21 órakor az Emirates Stadionban. A listavezető Ágyúsok több mint két évtized után minden eddiginél közelebb vannak az angol bajnoki cím megszerzéséhez. Két mérkőzés van hátra, és a sorsuk a saját kezükben van. A vendégcsapat eközben már elbúcsúzott az élvonaltól.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Wolves már biztosan búcsúzik a Premier Ligától, míg a Fulham még halvány európai reményeit próbálja életben tartani.