2019.01. 29.

Javítanának az ágyúsok!

Javítanának az ágyúsok!

Az FA-Kupából kiesett a londoni sztárcsapat, amely ma a walesi alakulat ellen javítana a Premier League-ben. Mutatjuk, mit várunk a meccstől!

Arsenal - Cardiff
Tipp: (0-1) 1! - (1.70)

  • Unai Emery alakulata az 5. helyről várja a folytatást a Premier League-ben, az Emiratesben erős a mérlegük (9-2-1), és összességében 44 egységnél járnak. A piros-fehérek formája szeszélyes, idegenben felettébb sebezhetőek, ám pénteken a védelem betlizésének "köszönhetően" otthon esteki ki a Manchester United-del szemben az FA-Kupából. Szép számmal vannak hiányzók a keretben, eslősorban a védelemben sok a sérült, de az Arsenalnál ez annyira nem is meglepő már, ismerve az elmúlt esztendők történéseit. 
  • A Nantes-ból igazolt Sala tragédiája árnyákolta be a Cardiff felkészülését a mérkőzésre. Az argentin támadó gépe eltűnt, a csatár minden bizonnyal az életété veszítette a szerencsétlenségben. Pedig egy igazán gólerős támadóra nagy szüksége lett volna a walesieknek, akik eddig mindösszesen 19-szer voltak eredményesek a pontvadászatban, Jelenleg a kieső, 18. pozíciót foglalják el 19 ponttal, idegenben botrányosan gyenge, 1-2-8 (6-21) a statisztikájuk. A kék-fehérek nincsenek jó passzban, legutóbb december 29-én szereztek gólt, azóta kiestek a kupából, a Premier League-ben pedig egy remi mellett kétszer megégtek. A vendégeknél is a védelemben vannak sérültek. 
  • Az Arsenalnak muszáj nyernie, hiszen a MU nagy hajrába kezdett - minden pontra szükségük van Ramsey-éknek. Ma nem is hibáznak az ágyúsok, jó eséllyel kettővel verik a gyengécske walesieket.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tutikapitány 2019-01-30 00:36:30
Ejj, baszki,,,
Na mindegy, nem adjuk fel!
Holnap is támadunk!
Hajrá MI!
Tutikapitány 2019-01-29 20:16:17
Hali!
Itt a védelem miatt aggódnak a drukkerek
https://www.facebook.com/FC-Arsenalhu-260577199686/
Az odds lement egy kicsit, denem látom okát, hogy ne tegyük.
Csak kiszurkoljuk! :)
Tutikapitány 2019-01-29 12:44:37
nos, itt az eltiltások a bajnokira vonatkoznak
http://www.teamfeed.co.uk/injuries-suspensions/football/spain/primera-division
Első megérzésre ázsiai 2 gólt mondanék 1.7-ért. Ugye Madridban 1-0 lett. A Valenciának mennie kellene, de csak okosan. Ugyanakkor, ha sokáig "buziznak", az kiveri a biztosítékot a Mestallában. Valamiért azt érzem, hogy lesz két gól, de, hogy milyen elosztásban? Passz. Ehhez az kellene, hogy a Getafe lője az elsőt, ha ez megvan, akkor jönnie kell.
A rizikófaktor az ázsiai fogadással kisebb, ha két gól lesz, visszajön a lé.
Hú, még agyaljunk rajt! De tetszik :D
 
Kapi 2019-01-29 12:09:33
Valencia meccs?

Már hozott kétszer a konyhára, a Getafe egyszer. :)
A dolog érdekessége, hogy mindkettő a 90. percet követően lett meg. De jött!!!

Teremtsünk ma hagyományt. Legyen meg a 100. percben...(Mert láttunk már ilyet)
Csak küldj nekik egy sms-t, hogy számítunk rájuk. :D
Szívesen látnám erre a meccsre a tippedet, ha megtisztelsz vele azt köszönöm, ha azt mondod hagyjuk, már dobtam is. :)

A Valencia-Huesca (2:1) meccs volt az első, amit tettem a Te tipped alapján. De nagyon kellett!!!
Azóta töretlen lendülettel teszem, de még mások is akik engem utánoznak...illetve már Téged néznek ezen az oldalon. Megosztottam sikereimet... (és untam, hogy engem hívogatnak a szokásos kérdéssel : Na, mi a napi tuti?
Ami még fontos, hogy mindenki tisztában van vele: ezek tippek!
És, ha már mi -de én biztosan nem- nem tudunk kitalálni semmi jó tippet, akkor csapatba verődve kezdünk valakit követni, aki ezt jól csinálja és ez Te vagy...
Kapi 2019-01-29 11:41:58
Evergreen11, ami azt illeti, lehet hogy nincs nálad a bölcsek köve, de telefonálni még mindig tudsz. :)))
Tegnap bejött. Ma is szólhatnál az ágyús fiúknak, hogy nyerjenek 2 góllal.
Ha pedig jön - ha jönnie kell - az a bizonyos rossz széria, nem fogok fikázni, mindenki látja az eredményt.
Az eddigi 12:2-es találati arány pedig magáért beszél.
Csak köszönettel tartozom.
Tutikapitány 2019-01-29 10:00:07
szia Kapi sporttárs!
Örülök nagyon!
Csak a jövőre nézve: sajnos, nem vagyok látó, nincs nálam a bölcsek köve, csak szeretem, amit csinálok. Tehát, ha jöb egy rosszabb széria, mert sajnos mindig jön, akkor is ötleteljünk együtt, és ne legyen baszakodás.
Ha meg infó kell meccsektől, írjatok, és ha van időm, tök szívesen olvasok utána, vagy küldök linket.
Amit néztem, a Portimonense-Chaves szorzója miért 1.75? Papíron sima H, ez lehet, hogy csapda. Elkerülöm, az tuti...
Hajrá MI!
Kapi 2019-01-29 09:54:20
Szia Uram!

Úgy legyen. :)
Tegnap megspóroltál nekem pluszban egy kis pénzt (Alaves), plusz kerestünk is. Hálás vagyok Neked.
Köszönöm!

további tippjeink a Foci világából

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A Premier Ligában jó formában lévő Chelsea hét veretlen mérkőzés után fogadja az Evertont a Stamford Bridge-en.
Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A Premier Ligában jó formában lévő Chelsea hét veretlen mérkőzés után fogadja az Evertont a Stamford Bridge-en.
Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!
Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!
Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A bajnoki címért harcoló Arsenal a BL-ért hajrázó Aston Villát fogadja az Emirates Stadionban.
Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A bajnoki címért harcoló Arsenal a BL-ért hajrázó Aston Villát fogadja az Emirates Stadionban.