2018.08. 19.

Meccsajánló: Vasárnapi bajnoki meccsek Európából

Meccsajánló: Vasárnapi bajnoki meccsek Európából

Foglalkozunk a Manchester United mai meccsével, az olasz idénykezdet meccsei közül a Bologna találkozóját boncolgatjuk, valamint szóba kerül egy svéd és egy belga bajnoki is. Mindenkinek sok sikert kívánunk a vasárnapi szelvények kialakításához!

Brighton - Manchester Utd.
Több, mint 1,5 (Gólszám 1,5) - Odds: 1,35

  • A hazaiak vereséggel, a vendégek győzelemmel kezdték a szezont és noha Mourinho kerete erősebb, s talán esélyesebb is ma, a kimenetelt inkább hanyagolnám. Sok a hiányzó ismét a vörösöknél sérülések miatt, de állítólag a frissen igazolt brazil válogatott Fred kezdőként kaphat szerepet, mint ahogyan Pereira is. Nagyon a szezon elején vagyunk még, könnyebben csúsznak be hibák egy - egy nagyobb csapatnál, főként idegenben, ezért a góloknak szavazok most bizalmat. 

Bologna - SPAL Ferrara
Bologna (Döntetlennél a tét visszajár) - Odds: 1,53

  • Új edzővel vág neki a Bologna a 18-19-es szezonnak, s ilyenkor mindig lényeges szempont az inspiráció, ami át tudja hatni az öltöző hangulatát. Szeretnének bizonyítani Pippo Inzaghinak, akinek azért nem lesz olyan túl egyszerű dolga a szezonban. A SPAL óriásit hajrázott az elmúlt idény végén, a rutinos játékosokkal teletűzdelt keretük végül kiharcolta sikeresen bennmaradást, s most már egy év rutinnal a hátuk mögött talán könnyebben is mehet majd. Ugyanakkor a nyitófordulóban a hazai pályának szavazok bizalmat, még akkor is ha Nagy Ádám csak a padon lesz, a hírek szerint a bolognai támadósor a Palacio-Falcinelli duóból fog állni, honfitársunk posztján pedig talán Pulgar léphet pályára kezdőként. 

Eupen – Gent
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) - Odds: 1,55

  • A gólerős meccsek felelőse az Eupen, az elmúlt évadban is így volt, s nincs ez másképp most sem. Jelenleg nulla pontosak, s ezalatt a bő 270 perc alatt 3-13-as gólkülönbséget értek el. Most ilyenkor két dolog jut az ember eszébe: az egyik hogy hazai pályán az első győzelem, vagy pontszerzés érdekében nagy erőket mozgósítanak a támadásokban, a másik meg hogy a védelmet rakná már Makèlélé rendbe. Azt gondolom mindkettő valahol igaz, de én még is azt mondom, hogy egy nulla pontos együttes főként otthon fog kockáztatni, s ez a kockázat hozhatja el a gólesőt.  

Elfsborg – Norrköping
Igen (Mindkét csapat szerez gólt) - Odds: 1,50

  • A szezont gyengén kezdte az Elfsborg, aztán volt egy olyan periódusuk, amikor megemberelték magukat, de most ismét gödörben vannak. Az utolsó négy bajnokijukat elveszítették, s lassan már erőteljesebben kell tekintgetniük hátra. Bár jóval előrébb tartanak a vendégek a tabellán, idegenben csak kétszer fordult elő hogy nem kaptak gólt. Egy elszánt csapat otthonában ez ismét előfordulhat, mint ahogyan a kontráik is életveszélyesek lehetnek. Az utolsó öt olyan egymás elleni bajnokijukból, amin az Elfsborg volt a pályaválasztó, négyszer fordult elő gólváltás, azt gondolom, erre jó esély nyílhat ma is. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A Premier Ligában jó formában lévő Chelsea hét veretlen mérkőzés után fogadja az Evertont a Stamford Bridge-en.

Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!