Scott Parker együttese készülhet a Championshipre, a vendégek a válogatott szünet előtt a szebbik arcukat mutatták. Hozunk egy letisztult tippet.
- A Burnley 31 mérkőzésen 20 egységet szerzett, ezzel jelenleg mindössze a 19. pozíciót foglalja el a táblázaton - csak a Wolverhamptont előzi meg, a bennmaradó helytől 10 pontos a lemaradása. Papíron még van esélye a gárdának az élvonalbeli tagságának meghosszabbítására, de valljuk be, Scott Parker együttese pocsék formában várja a bajnoki hajrát. A bordó-kék-fehérek a kínos kupakiesés óta kétszer ikszeltek, háromszor kikaptak, a válogatott szünet előtt a Fulhamnak adták meg magukat. Otthonukban 2-5-8-as statisztika sem tűnik félelmetesnek...
- A Sirályok amolyan felemás szezont futnak: többen úgy vélték, a keret erősebb annál, minthogy a középmezőnyben poroszkáljon. Pedig ez történt Fabian Hurzeler alakulatával. A gárda úgy fut neki a hajrának, hogy mindössze a 10. 43 ponttal - a tabella középső szakasza nagyon tömör, és inkább hátrafelé kell tekintgetniük Welbeckéknek. A válogatott szünet előtt kifejezetten jó szériában volt a társulat, csak az Arsenaltól kapott ki, de verte például a Liverpoolt is. Idegenben 4-4-7-es mérleget produkált, ezen azért kellene javítania.
- És érzésünk szerint ez sikerült is a Brightonnak: a vendégek elhozzák a pontokat!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!