2025.09. 21.

Premier League: Arsenal-Manchester City

Premier League: Arsenal-Manchester City

Rangadóra kerül sor az angol bajnokságban vasárnap a két legnagyobb trónkövetelő között.

Vasárnap délután magyar idő szerint fél 6-kor kezdődik az Arsenal és a Manchester City összecsapása. Ez a két csapat lehet a Liverpool legnagyobb kihívója az idei bajnokságban a kupa megnyeréséért. A City az évek során több bajnokságot is nyert, azonban az Arsenal 21 éve vár jelenleg a következőre, ezért a várakozások nagyok.

Az Arsenal a Liverpool ellen szenvedett már egy vereséget rangadón idén, a City számára ez lesz az első igazán nagy összecsapás, ha a Manchester Unitednél levesszük a városi rivális tényezőt. A Tottenham Hotspur elleni vereség viszont aggodalomra adott okot, ahogy a Brighton elleni is.

3 pontos különbség van a két csapat között az Arsenal javára. Továbbra is kiváló védelemmel rendelkeznek a londoniak, amit nehéz lesz feltörni. A Citynél viszont a támadásból védekezésbe átmenet továbbra is problémás, különösen, ha Rodri nincsen top formában.

A hazaiaknál Jesus, Havertz, Saka, Ødegaard mind sérültek, míg a vendégeknél Cherki, Marmoush, Kovacic és Ait-Nouri azok.

A mérkőzésen sok taktikai érdekesség lesz. Mivel a Liverpool hibátlan mérleggel áll, amennyiben legyőzi az Evertont, nagy nyomást gyakorolna erre a két csapatra. Amennyiben a City kikap, 9 pont is lehet a hátránya, ami nagyon sok lenne. Az Arsenal 6 pontos hátránya is kellemetlen lenne, bár a Liverpool játékának javulnia kell, különben az eredmények vissza fognak esni.

A korábbi egymás elleniket tekintve, az elmúlt 6 egymás elleni bajnokin 2 londoni siker, 2 döntetlen, 2 manchesteri győzelem esett. 3,33 gól/meccs, 4-szer szerzett gólt mindkét csapat, 4-szer esett 2,5-nél több gól.

Ez azért érdekes, mert a két edző nagyon jól ismerik egymást, Arteta Guardiola segédje volt a Citynél, és mindegyikükben benne van a kockázat minimalizálása labdabirtoklás során. Az Arsenal egy nagyon sokoldalú keretet rakott össze, nagyon mély a csapat, ellenfélhez igazítottan választhatja meg játékosait és a taktikát Arteta.

A Citynél ez kevésbé van így, meglátjuk, hogy Donnarumma érkezésének mekkora szerepe lesz a védekezésben, ám a labdakihozatal gyengülhet vele és Ederson nélkül. Haaland kiválóan kezdte a szezont, azonban más fontos támadók hiányoznak és a középpályájuk nem annyira jó, mint régen, ami kihat a védelemre is.

Jelenleg az Arsenal keretét jobbnak tartjuk, hazai pályán lesznek, ezért nem hiszünk a City győzelmében. Az Arsenal nem játszott győzelemre törően az Anfielden, ami nem fér bele, amikor ennyire szoros bajnoki harcokban van egy csapat, ezért nagy kérdés, hogy Arteta mennyire lépi át az árnyékát, és játszat expanzívabb támadófutballt a City ellen.

Hisszük, amikor látjuk, ezért a tippünk a következő.

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Arsenal-Manchester City
Gólok száma: 3,5 alatt | 1.41 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zsoma88 2025-09-21 03:13:31
,

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.21. 17:30
Arsenal - Manchester City
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
2.06 1 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2060

további tippjeink a Foci világából

A Premier League hétfő esti mérkőzésén a Brentford hazai körülmények között fogadja a Wolverhampton Wandererst. A londoniak az európa kupaindulást jelentő helyekért küzdenek, míg a vendégek a bennmaradás reményét próbálják életben tartani.
A Premier League hétfő esti mérkőzésén a Brentford hazai körülmények között fogadja a Wolverhampton Wandererst. A londoniak az európa kupaindulást jelentő helyekért küzdenek, míg a vendégek a bennmaradás reményét próbálják életben tartani.
Mindkét együttes kikapott a hétközi BL-mérkőzésen, a bajnokságban más-más célokért küzdenek az alakulatok. Kombi tippet hoztunk.
Mindkét együttes kikapott a hétközi BL-mérkőzésen, a bajnokságban más-más célokért küzdenek az alakulatok. Kombi tippet hoztunk.
Bajnokok Ligája-indulásért harcoló Manchester United az Old Traffordon fogadja az ugyanilyen célokért küzdő Aston Villát. A hazaiak Michael Carrick irányításával sorozatban ötödik hazai győzelmükre hajtanak, a birminghami együttes európai kupaszereplés után érkezik a rangadóra.
Bajnokok Ligája-indulásért harcoló Manchester United az Old Traffordon fogadja az ugyanilyen célokért küzdő Aston Villát. A hazaiak Michael Carrick irányításával sorozatban ötödik hazai győzelmükre hajtanak, a birminghami együttes európai kupaszereplés után érkezik a rangadóra.